Irodalmi Szemle, 1992
1992/3 - KULCSÁR FERENC: Imádságok IX. (esszé)
KULCSÁR FERENC Félelem és boldogság. Az ember minden pillanata bukás és felemelkedés. Igaz, amit mondok, voltaképpen nem én mondom, hanem az, aki tud: aki figyel és hallgat és beszél a mélyemben. De mit figyel és mit hallgat és mit beszél? Félelmeimet és boldogságaimat! Félelmeimet, hogy nem értem, és boldogságaimat, hogy értem. Kit? Őt, aki a mélyemben figyel és hallgat és beszél. Novella. Ha telkemre nehezedik az ördög, és bűneimnek miatta gyötörni próbál, így szólok hozzá:„Ördög, máris a nadrágomba szartam, ezt is többi bűnömhöz írtad? Item, ha Krisztus vére sem elég a bűnömre, kérlek akkor, kedves ördög, imádkozz értem Istenhez!” Titkok és kinyilatkoztatások. Nem tudjuk ugyan megmondani, miért, de azt tudjuk, hogy az emberi logika tökéletesen ellentétes azzal, amit Létként, Istenként tapasztal és él meg a tudatunk. Az írás szerint a titkok az Úréi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig az ember fiaiéi, s voltaképpen ez elegendő kellene hogy legyen a számunkra. A bökkenő csupán az, hogy az ember a kinyilatkoztatott dolgokhoz éppúgy hűtlen lett, mint a lélek megéléseihez. S ezt a sújtottságot az ember a logikával, a racionalizmussal igyekszik elfedni, akárcsak a meztelenségét a ruhával. Pedig közhely, hogy a ruha alatt mindenki meztelen. Ebből ered, hogy a meztelen valóságot felöltözöttségünkkel, azaz logikánkkal nem tudjuk megragadni, ezért a meztelen valóságra ráaggatjuk a gönceinket, hogy ne tessék elő a lényege, ami pedig a mi lényegünk is. Amikor logikánk, azaz nyelvünk leválik az Isten -élményről, csak racionális, logikai összefüggéseket ragad meg, s ilyenkor van, hogy nem érzékeljük a lét egészét, és királyi ruhába bújt koldusok vagyunk, nem érezvén át, hogy Isten nem a mi geometriánk, számtudományunk és mértékelésünk szerint számol. Az ember győzni akar. Ez rendjén lévő. A kérdés csupán az, hogy mi felett és milyen módon? Pontosabban, mi is lenne az ember győzelme? Nem azt mondjuk-e, hogy az ember a makrokozmosz mása, tehát mikrokozmosz? Vagyis: az ember a világ. Ezért az ember világ felett aratandó győzelme nem lehet más, mint az önmaga fölött aratott győzelem. Miért? Mert ha magunkat legyőzzük, az azt jelenti, hogy megismerjük magunkat mint minőséget. 5 akkor látni fogjuk, hogy lényegünk: az emberségünk. S ezt az emberséget, egyedül ezt tökéletesíthetjük a kultúrán belül. Mi a kultúra? Az emberiség közös ihlete. Pontosabban az emberiség ihletettségének „terméke”, az az összkincs, melyet a lét, a világszellem ihletett és ihlet. Ebbe vagyunk belepólyálva, ez óv, melegít és éltet bennünket, mint csecsemőt a
