Irodalmi Szemle, 1992

1992/1 - Széky János: Csepregi György novellái - Csepregi György: Amnézia; Jang és Jing utazásai; Zárójel (novellák)

Fiatal írókról nehéz értelmeset írni, mert ők tudják legjobban, mit akarnak. Az biztos, hogy Csepregi úr nagyon olyan, mint egy fiatal író. Hosszú és kacifántos életút áll mögötte, melynek legérdekesebb epizódja — szerintem — az, hogy tizenhét éves korában abbahagyta az iskoláit, és falura szökött templomi orgonistának. Jelenleg huszonötödik életévét tapossa. Mikor e szövegeket írta, még a kormányhoz közelálló budapesti napilap rajzolójaként senyvedett (hogy az ő szavát idézzem). Ma már nem is senyved. Mindebből máris látható, hogy Csepregi György általános tehetség (orgonáim nem hallottam, grafikáit az Élet és Irodalom közölte, és jók), a prózája pedig máris mentes az induló magyar szerzőkre olyannyira jellemző anyagtalanságtól Itt zenészfül és festői fantázia dolgozik, ráadásul valamiféle csodálkozó kegyetlenség és cserzett humor is megtalálható írásaiban, nem túl hosszú keresés után. A klipkorszak novellácskáit olvassuk lentebb. Csepregi úrban — személyes tapasztalatom szerint — épp kellő arányban vegyül az egészséges önbizalom és a szakmai tudásvágy, mely utóbbinak szükséges feltétele a józan szerénység. Talentumát ez is bizonyítja, úgyhogy biztosak lehetünk abban: viszi valamire. Esetleg sokra. Netán több valamire is. Ehhez pedig őszintén szurkolok:

Széky János

CSEPREGI GYÖRGY

Amnézia

Már húszéves is elmúlt, és még mindig nem tudott beszélni.

Korosodó szülei nem adták fel a reményt, akármilyen furcsa volt is, hogy még őket sem ismeri fel; az eléje tett ételt elfogyasztja ugyan, de ay eltelt húsz év alatt mindössze egyszer szólalt meg: ”ex nihilé nihil” - a latinban járatlan szülők szerint azonban ennek semmi értelme nem volt.

A fiú betegségének okára soha nem derült fény: valamilyen genetikai zavar folytán születése pillanatától fogva elméjében hordta eddig élt őseinek és leendő leszárma- zottainak valamennyi megszerzett és megszerezhető információját; kezdettől tudatában volt a dolgok okával és származásával, mibenlétével és végső kimenetelével. Ez a nem csupán birtokolt, de minden pillanatban megélt Mindenség-tudat mindössze a jelen érzékelésében korlátozta őt; lévén, hogy a jelen minden pillanata csak nyilvánvaló múltként vagy jövőként élt kollektív mindenségelméjében mint a mindenttudás egyszerű eleme. Hogy mi van itt és most, és mi az, ami tökéletes agyának valóság-játéka - ezt nehezére esett volna megállapítania. Elméjében minden pillanattöredékben egyszerre volt jelen: ő maga, szobájának egyszerű bútorai között; saját halálának pillanatai egy zöldessárga függönnyel besötétített, fehércsipke-díszítésű szobában, az agónia hangjaival és az ágya körül álló emberek tehetetlen mozdulataival; egy kései leszármazottjának arca, amint a családi albumban az ő agyonkarcolt, kopott-barna fotóját nézegeti. Egy titánfehér, orgonaillatú terem ál-madonnákkal, mandarinkeblű ribancokkal, az asztalon álló görög váza apró rajzolatainak erotikus és félelmet keltő vízióival. Ultramarinkék köntösében az egyik mintha maga is ógörög statiszta lenne Tantalosz többistenlázadó, kannibál vacsoráján; a másikon fényes öltözék, tekintetében fátyolos és sápadt öröm; az