Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - MILAN KUNDERA: Lítost (elbeszélés)
MILAN KUNDERA fölött tartotta. A lány bolondul szerette a fiút, s tapintatból ugyanolyan lassan úszott, mint ő. De amikor a fürdés már a végéhez közeledett, gyorsan le akarta róni adósságát, amellyel sportvágyának tartozott, és szapora tempókkal a túlsó part felé tartott. A diák igyekezett gyorsabban úszni, s közben egyszer-kétszer vizet nyelt. Úgy érezte, hogy testi kisebbrendűsége feltárásával megalázták, és felébredt benne a lítost. Eszébe jutott betegeskedéssel eltelt gyermekkora, amelyben nem volt sport, nem voltak barátai, csak az édesanyja aggódó felügyelete, és most, hogy minderre visszagondolt, kétségbeesés fogta el maga miatt, az élete miatt. Amikor a mezei úton a város felé haladtak, hallgatott. Sebzettnek, megalázottnak érezte magát, és ellenállhatatlan vágy fogta el, hogy megüsse a lányt. Mi bajod, kérdezte a lány, mire ő szemrehányással illette, amiért tilalma ellenére a túlsó part felé úszott, ahol örvények vannak és ahol megfulladhatott volna... Aztán pofon ütötte. A lány sírva fakadt; amikor a diák meglátta az arcán a könnyeket, feltámadt a részvéte, átölelte, és a lítost szertefoszlott benne. Vagy egy másik élmény, ezúttal a diák gyermekkorából: Hegedűórákra járatták. Nem volt valami tehetséges, és a tanítója gyakran szakította félbe játékát, hűvös, elviselhetetlen hangon mutatva rá hibáira. A fiú megalázottnak érezte magát, és sírhatnékja támadt. De ahelyett, hogy pontosabban igyekezett volna játszani és elkerülni a hibákat, most már szándékosan követte el őket, mire a tanító hangja még elviselhetetlenebbé és dühösebbé vált, és a fiú egyre mélyebbre süllyedt a lítost)ába. Mi tehát a lítost ? A lítost kínzó állapot, amelyet saját nyomorúságunk hirtelen felfedése vált ki. A saját nyomorúságunk ellen használt szokásos gyógyszerek egyike a szerelem. Mert az, akit fenntartás nélkül szeretnek, nem lehet nyomorúságos. Minden fogyatékosságát megváltja a szerelem mágikus látószöge, amelyben a feltartott fejjel jelzett sportszerűtlen úszás is elbűvölővé válik. A szerelem abszolút volta tulajdonképpen az abszolút azonosságra való vágyódás: vágyódás arra, hogy a szeretett nő ugyanolyan lassan ússzon, hogy ne legyen saját múltja, amelyre boldogan emlékezne vissza. De mihelyt az abszolút azonosság illúziója szertefoszlik (a lány boldogan emlékszik vissza múltjára, vagy gyorsabban úszik), a szerelem csak kifogyhatatlan forrásává válik annak a nagy kínlódásnak, amit lítostnak nevezünk. Az, aki megbízható tapasztalatokat szerzett az emberek általános tökéletlenségéről, viszonylagos védettségre tett szert a lítost hullámaival szemben. A lítost tehát a tapasztalatlanság korának jellemzője. A fiatalság díszeinek egyike. A lítost úgy működik mint egy kétütemű motor. A gyötrelem érzését bosszúvágy követi. A bosszú célja elérni, hogy a partner egyformán« nyomorúságosnak mutatkozzék. A férfi ugyan nem tud úszni, de a
