Irodalmi Szemle, 1992

1992/12 - DOKUMENTUM - Komlós Aladár szlovákiai pályakezdése és későbbi irodalmi kapcsolatai Gál István emlékére

Komlós Aladár szlovákiai pályakezdése és későbbi irodalmi kapcsolatai

fiatalos becsvággyal néhol túl is hajtotta, burjánoztatta. Nincs mit csodálkozni tehát azon, hogy elkívánkozott a nehézkesen alakuló kisebbségi irodalmi környezet sivár, művészietlen világából, még akkor is, ha a húszas évek magyarországi politikai viszonyai taszították is őt.

A Tanácsköztársaság bukása után feltámadt antiszemitizmus, a numerus claususnak az egyetemeken való bevezetése megdöbbentette a losonci gimnáziumban Bodor Aladár égisze alatt elmélyült magyar érzésre nevelődött Komlóst, s megrendültségében, gyötrődésében Korai Ákos álnéven Zsidók a válaszúton címmel röpiratos jellegű füzetet adott ki. Ebben így írt, így tépelődött: „A felületes magyar érzésnek a hűhós magyarkodás mögött lerakódott vékony homokját könnyen elfújhatja most rólunk az idők vihara (különösen az Orgovány felől fújó szelek). Bizony, ez a felületes homokréteg az új országok zsidó magyarságában előbb-utóbb könnyen átcserélődik egy szlovák vagy horvát homokréteggel. De bár semmi ok sincs rá, hogy új államunkkal szemben ne legyünk lojálisak (sőt az odaát tomboló terrorra gondolva egyenesen szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy meghúzódhatunk a szabadabb levegőjű utódállamok menedékén), magyar jellegünknek ez a máról holnapra való kicserélése mégis renegátság volna. Ha bőr is csak rajtunk a magyarságunk (magyar nyelv, magyar műveltség, erősebb vonzalom és érdeklődés a magyarság földje és minden dolga iránt), az ember a bőrét nem adja egykönnyen, s a vedlésnek oly gyors végrahajtása nemcsak erkölcsi, hanem technikai lehetetlenség is. A fejlődés azonban könnyen ezt eredményezheti, különösen az ilyen kurzusos világban. ” A röpirat végén szinte sikolyként hat ez a mondat „Zsidó a vérem, magyar a bőröm, ember vagyok!”

Itt most nincs mód arra, hogy Komlós által drámaian felvázolt válaszút-helyzetet a szlovákiai magyar zsidóság vonatkozásában részletesebben, statisztikai adatokkal is bemutassam, de néhány fontos, pozitív és negatív befolyást egyaránt gyakorló hazai körülményt megemlítsek: Kom- lóshoz hasonlóan egy kitűnő kassai zsidó ügyvéd, a Magyar Nemzeti Pártban funkciót betöltő Ungár Joób is behatóan taglalta ezt a kérdést (lásd Két kor mezsgyéjén című könyvem II. kiadásának 16-17. oldalait); a csehszlovák hatóságok a népszámlálásoknál a zsidó nemzetiség kategóriáját is betiltották, és sok helyütt pressziót gyakoroltak a zsidó lakosságra; nacionalista szlovák lapok a magyar érzelmű zsidóságot kezdettől fogva folyamatosan támadták: erre a tárgyalt időből az 1923-as Petőfi-centenárium szlovákiai eseményeit hozom fel, amikor a Slovenský východ című kassai hetilap, amelyet mellesleg Anton Straka szerkesztett, bornírt módon zsidózott (Petőfi-Petrovicot ünnepük a kassai zsidók, 1923. I. 5.).

Maga Komlós sikeresen jutott ki ebből a csapdahelyzetből, melyet később a brutális faji üldözésekben és a koncentrációs tábor szörnyűségeiben való részesedés súlyosabb formában újított fel. A röpirata szavait idézve: az ő magyar érzése nem volt „felületes homokréteg”; „erős vonzalma és érdeklődése a magyarság földje és minden dolga iránt” megmaradt, s ezért irodalomtörténészként nem hódolt be azoknak a szerencsétlen és kártékony deheroizálási törekvéseknek-indulatoknak sem,