Irodalmi Szemle, 1992

1992/12 - MINT AKI FARAGOTT ÜVEGRE TÖRIK

Mintha ütésbe mártanám arcom, lényeg élein hintáztatom.

Az emberek szemei között mint bal lábfejemet, egyenesbe emelem a természetesség kibillent horizontját, és rálépek.

Nem tudom mi hívott ide hozzád.

Az ok nélkül emelkedő karokat lekaszálta a tehetetlen butaság.

Meddig tarthatod még súlytalanságomat e képlékeny jelen testében?

Hátat fordítok önmagamnak ha megjössz,

és nem mondom el mi történt velem.

a tél fellazuló kötésében bolyongva kitakarom szelíden a fák mosolyát amikor testem legtávolabbi pontjai s e lobogó fájdalmak közötti ép tér rugalmas síkjai színeződnek ágfényekkel keveredve viszonnyá