Irodalmi Szemle, 1992

1992/11 - LIBRESSZÓ

válogatójának, fordítójának, a rezümé írójának, a népdalok gyűjtőjének, a jegyzetek írójának — a nevét hiába keressük a címoldalon. Az szerényen megbúvik a munka 4. oldalán: Koncsol László.

Koncsol a 80-as évek derekán önként ült a maga számára megteremtett gályapadhoz. Asztalfiókszer- zővé kényszerítve az ő „megpezsgetett” elméje a múlt felé fordult. A múlt nem azonos azzal, ami megmaradt belőle (László Gyula). S még kevésbé azzal, amit e megmaradtból eddig ismertünk — teszem hozzá a diósförgepatonyi történelmi olvasókönyv ismeretében. Ismét pontosítanom kell: az első jelzőt nyugodtan elhagyhatjuk. Ez a „történelmi olvasókönyv” nemcsak a patonyiak, még csak nem is a csallóköziek számára készült. íródott mindazok számára, akiket „nemzetünk és régiónk hiteles múltja érdekel". Születési helyre, pillanatnyi lakóhelyre, állampolgárságra, sőt — megkockáztatom az állítást — nemzetiségre való tekintet nélkül. A hangsúly a hitelességen van! Orvos- történeti kutatásaim során saját bőrömön tapasztaltam, mit jelent az évszázadokkal korábban papírra körmölt levéltári sorok üzenetét megfejteni. Kifakult, alig olvasható kézírás, ismeretlen jelentésű rövidítések — s egy csodálatos, máshoz nem hasonlítható élmény ígérete: a kutató és az adat elsődleges találkozásának élménye. Ez az élmény a gályapad laboratóriummá változásának üzemanyaga, hajtóereje. Mert közvetlen haszon aligha terem e robotmunka nyomán. Olykor-olykor maga a kutató is felteszi a kérdést:

érdemes? Kell ezt csinálni? Nekem kell ezt csinálni?

Szerencsére a választ már 1863-ban megfogalmazta egy helytörténész elődünk, Rómer Flóris: „A remekműveket megelőzi a szükséges anyag előteremtése; hol ez nincsen, a másik is lehetetlenség. Ezen szempontból tekintem és szeretném tekinteni az egyediratokat. —Nem képes mindenki óriási történeti képeket előállítani; arra századokban csak egyesek születnek; — de a műemlékek, történeti adatok gyűjtése — ezen napszámosféle munkára — találtatnak alkalmas munkások évtizedekben is; ezek föl jegyzik az adatokat, hogy legyen a mesternek anyaga, melyből építményét összerakhassa. ”

Ilyen napszámosféle munkára vállalkozott Koncsol László is. Múltunk „tégláit” a törmelékből, a romokból kiemelve építőanyagot szolgáltat egy leendő „építmény”, egy hiteles Felvidék-történet megírásához. Apropó: tégla, pontosabban „mórtégla" s feltehetőleg a belőle épült „mórhajlék”. E tipikusan csallóközi kifejezést aligha ismerik más régiók lakói. A törekkel kevert agyagos sárból „vetett”, napon szárított vályogtéglát nevezi a csallóközi ember mórtéglának. Egy rövid lábjegyzet formájában bizonyára bekerül majd e magyarázat is a második kiadás sorai alá. Annál is inkább, mert a Diósförgepatony jegyzetapparátusa nagyban emeli a könyv értékét. Egy-egy tömör, frappáns jegyzete

— lásd például a Carolina Resolu- tio Hodoson c. dokumentumhoz kapcsolódót — akár önálló szócikként is megállná helyét a Magyar