Irodalmi Szemle, 1992

1992/11 - ARCHLEB GÁLY TAMARA: A művészet mint közös nyelv?!

Az említett sikertelen mítikus-miszticizáló fellépések ellenpólusát képezte a litván kettős, Dzsugasz Katinasz és Linasz Liandzbergisz szimultán sakkot mímelő politikai-szatirikus performance-a. Hasonlóan komoly társadalombíráló mondanivalója volt a romániai Ütő Gusztáv body art előadásának is.

A jugoszláviai Szombathy Bálint háborúellenes videója véleményem szerint túl sekélyes jelképekkel dolgozott, s ezáltal vesztett erejéből.

Tartósabb élményt nyújtott Rafael Santibaneznek (Spanyolország) a szabadban megrendezett jelenete. A szerző a „Hadd legyen béke" spanyol szavakat ismételgetve minden jelenlevőnek kezet nyújtott. Közben magnóból egyre követelőzőbben ugyanez a kívánság hangzott, míg végül az egész agresszív hangzavarrá, kakofóniává nem torzult. A „békeharc” az improvizált oltáron elhelyezett virágcsokor benzinnel való meglocsolásával és meggyújtásával végződött.

Az idén, azt lehet mondani, minden zeneszám, melynek fültanúja voltam, színvonalas volt. Mind a svájci Márkus Eichenberger free jazz-játéka (három klarinéton), mind honfitársai, a Voice Crack Trio tagjainak apokaliptikusan ható elektronikus zenéje. A magyar Lois Viktor és együttese különféle gépalkatrészekből (mosógép, írógép, ventilátor, porszívó stb.) szerkesztett „hangszereken” játszott. A neodadaista, de működő objektumok egyúttal esztétikusán is hatottak, az előző trióhoz hasonlóan azonban Loisék érdekes, experimentális zenéje — annak következtében, hogy a hangerősség a fizikai elviselhetőség határán mozgott

— nem sokáig, illetve nem mindenki számára volt élvezhető.

Velük ellentétben az ugyancsak magyarországi Szemző Tibor az „elkövetkezendő csendre való felkészítés” jegyében szintetizátor és fuvola segítségével meditatív szöveget és altatódalszerű, monoton, fokozatosan semmibe vesző zenét produkált.

A fesztivál idei, 5. évfolymában — annak ellenére, hogy a gazdag műsorfüzet által beígért személyiségek nem mindegyike volt jelen — nem csalódtam. A szervezőknek és a résztvevőknek hála, jó néhány felejthetetlen élményben volt részem. Úgy vélem, a művészet általi kommunikáció végül is egészen jól sikerült...