Irodalmi Szemle, 1992
1992/11 - TURCZEL LAJOS: Az érsekujvári reálgimnázium mint irodalmi és tudományos életünk műhelye 1918 és 1938 között
TURCZEL LAJOS vállalkozásánál, a született franciák számára is nehezen érthető Mallarmé versválogatás átültetésénél a könyvben is feltüntetett nyelvi segítőként működött közre. Persze kiterjedt romanisztikai munkásságának fő eredményeit nem ez jelenti, hanem nagyszámú francia tárgyú tanulmánya mellett a Romain Rolland-ról készített két monográfia és a kétkötetes A francia irodalom története c. könyve. Az újvári születésű Jócsik Lajos Dobossyhoz hasonló módon szintén megjárta Párizst, s azokat a szociológiai ismereteket, melyeket a Sorbonne- on és egyéni tanulmányokkal szerzett, már egyetemista korában hasznosítani tudta. Az erdélyi Korunkba írt szociológiai tanulmányai (A szlovenszkói magyar középosztály, A kelet-európai parasztrétegek eladósodása, A zsidóság helyzete Csehszlovákiában) nagy elismerést váltottak ki. Jogi tanulmányai befejezése után több várostörténeti értekezést írt, s közülük a számunkra legjelentősebb: Érsekújvár — a „tranzitó város” címen 1938-ban Pozsonyban jelent meg egy olyan könyvben (Tátra almanach — Szlovenszkói városképek), amely Jócsik 48 oldalas írásán kívül még további négy városképet tartalmazott; éspedig Kassáét Sziklay Ferenctől, Eperjesét Gömöry Jánostól, Losoncét Darkó Istvántól és Lőcséét Szalatnai Rezsőtől. Dél-Szlovákia Magyarországhoz való visszacsatolása után Jócsik Budapestre költözött, s az ott született művei közül kettőt (Iskola a magyarságra, Idegen igában) az 1918 és 1938 közötti kisebbségi életünk olyan emlékiratának lehet nevezni, amelyben a szerző a saját élményei tükrében a sarlós mozgalom tevékenységéből főleg a regös- és szociográfiai vándorlásokra tekint vissza. Ezekben az években a Kelet Népe segédszer- kesztőjeként együtt dolgozott Móricz Zsigmonddal, s a népi írói mozgalom 1943-as híres szárszói konferenciáján az egyik fő beszámolót (Középduna- medence közgazdasága címmel) ő tartotta. 1945 után a politikai élet sodrásába került és a koalíciós időszakban a Nemzeti Parasztpárt egyik vezető embereként államtitkári funkcióba jutott. 1946-47-ben kilenc hónapig a csehszlovák—magyar lakosságcsere-egyezmény végrehajtására szervezett Áttelepítési Hivatal kormánybiztosa lett, s ez — mint azt nekem többször is említette: nagyon szomorú munkafeladat volt számára. Az 1948-as kommunista fordulat után a politikai életből hamarosan kiszorult, de egy ideig még jelentős gazdasági kezdeményezések szervezője és vezetője volt, például a Talajerőgazdálkodási Tröszt főmérnöke. Ezeknek a pályaváltozásoknak megfelelően az irodalmi munkássága is erős módosulásokon esett át. Először a szövetkezeti kérdéssel foglalkozott (A magyar szövetkezeti mozgalom útja , 1949), majd a talajerőgazdálkodás elvi és gyakorlati kérdéseinek elemzésével szerzett nemzetközi hírnevet (Komposztolás, 1962). A gazdaságszervezési funkciókból kényszerűen kiesve és „magántudóssá” válva kitűnő eredményeket ért el az emberiség egyre rosszabbodó élelmezési ellátottságának és a világ és Magyarország fokozatosan romló környezeti-ökológiai helyzetének vizsgálatában (A világ kenyere ma és 2000-ben, 1964; Öngyilkos civilizáció, 1971; Egy ország a csillagon, 1977).
