Irodalmi Szemle, 1992
1992/11 - TURCZEL LAJOS: Az érsekujvári reálgimnázium mint irodalmi és tudományos életünk műhelye 1918 és 1938 között
TURCZEL LAJOS első számait a pozsonyi gimnázium V. osztályos diákjai kézzel írták, mint valamikor az Országgyűlési- és Törvényhatósági Tudósításokat. Az egyik számban rábukkantam Krammer Doberdói József főherceg című versére, melyben a poétáskodó diák az első világháború osztrák—magyar hadseregének egyik vezetőjét dicsőítette. Ugyancsak elámultam ezen a militarista hangú költeményen, hiszen Krammer tanár urat én közvetlenül és később az írásaiból exponáltan békeszerető s háborúgyűlölő humanistaként ismertem meg. Persze ebben a diákköri „kilengésben” nincs semmi különlegesség. Krammer Jenő akkor is bizonyára szelíd, finom lelkű volt, de az „igazságos” háborút hirdető hivatalos propaganda sok nagy szellemhez: íróhoz, tudóshoz hasqnlóan őt is befolyásolta. Az Érsekújvárban tanárkodó Krammer aztán egyik legnépszerűbb tagja lett a csehszlovákiai magyar szellemi életnek. Többen is megírták róla (például az esszéista és lapszerkesztő Szvatkó Pát), hogy a gyakorlati és elméleti pedagógiai munkáért ígéretes szépirodalmi ambíciókat áldozott fel. Hazai tárgyú tanulmányaiban, cikkeiben főleg a kisebbségi szellemi élet problémáival, fogyatékosságaival foglalkozott, és a pedagógiai irodalomban folyamatosan tevékeny volt: Szalatnai Rezsővel és Szerényi Ferdinánddal együtt A serdülőkor problémái címmel írt könyvet, s ő szerkesztette az Érsekújvárban megjelent Pedagógiai Évkönyvet is. Legjelentősebb akkori munkája A szlovenszkói magyar serdülők lelkivilága című Budapesten 1935-ben kiadott könyve volt. Ebben a szociálpszichológiai jellegű műben a sarlós nemzedék kialakulási körülményeit és sajátosságait elemezte. Francia és német szakos tanárként mindkét tárgyában kitűnő tankönyveket írt, s nemcsak a magyar, hanem a szlovák iskolák számára is. Munkásságát a magyarországi és erdélyi pedagógiai körökben is nagy elismeréssel méltatták. Baráti és munkatársi kapcsolatban volt az akkori magyarországi neveléstudomány egyik legjelesebb alakjával: Kemény Gáborral\ valamint Jancsó Elemér kolozsvári középiskolai, majd egyetemi tanárral, aki értékes kritikai és irodalomtörténeti munkásságot is kifejtett. A három barát a harmincas években Duna-völgyi Pedagógiai Szemle címmel három ország közti folyóiratot tervezett, melynek Kemény a felelős szerkesztője, Krammer a csehszlovákiai, Jancsó pedig az erdélyi szerkesztője lett volna. Sajnos, a szép terv anyagiak hiányában nem valósulhatott meg. Irodalmi tanulmányai elsősorban a modern francia irodalomra irányultak. A legnagyobb, mondhatjuk: életre szóló hatást a svájci regionalista író, Charles-Ferdinand Ramuz gyakorolta rá; az ő életsorsát és életművét a kisebbségi magyar írók és értelmiségiek számára példaadónak tekintette. Romain Rolland is az eszményképei közé tartozott, s vele — s Ramuzzel is — hosszabb ideig levelezett. Az 1945 utáni időben Krammer a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem német tanszékén is tanított, s ottani tudományos munkájából az Ödön von Horvátbcó\ írt, s magyarul és németül megjelent irodalomtörténeti monográfia mellett azok a nagyhatású tanulmányai emelkednek ki, melyekben az idegen nyelvek oktatásának korszerű módszereit fejtette ki. Ebben a témakörben nálunk is nagy sikerű
