Irodalmi Szemle, 1992
1992/11 - DUBA GYULA: Mire valók a medvék
DUBA GYULA távolságokat. Kimunkáltak és szellemesek, tömörségükben sokatmondók és maguk is képszerűek, kevésbé (csak) tényközlők, gyakrabban költőiek. Úgy gondoltam, hogy itt és most felfedezem és értelmezem Bodor Ádám művét, de az értékelés kritikusi gesztusát csak annyibban vállaltam, amennyiben a feltáró magyarázatok megkövetelték. íróként olvastam őt, nem hivatásos bírálóként! Azt ő maga is tudja, innen műve alcíme (Egy regény fejezetei), hogy könyve (csak!) egyetlen, mély értelmű pillantás a Sinistra körzetre. Olyan teremtő pillantás egy tájra, mely megsejteti, hogy további elmélyült szemlélődéssel a téma köré nagy művet lehet felépíteni. Pillantása azonban így is megtermékenyítő és fontos kérdéseket sugall. Kissé rejtélyes pillantás is, megsejteti velünk a kimondhatatlant, körvonalazza az elképzelhetetlent, egy pillanatra láthatóvá teszi, bár sejtelmesen és árnyszerűen, a megismerhetetlent. Sikeres metaforája sorsunknak, életünknek. A művet olvasva úgy érezzük, feloldódunk és köddé válunk, s mintha griffmadár szárnyán szállnánk magunk is Borcan ezredes nagy, sötét ernyője oldalán az emberi rezervátum felett. S hogy miért van így? Erre az író nem nyújt választ, de ember nem is sejtheti, a teremtő pedig hallgat felettünk, nem adja jelét, hogy tudna dolgainkról! (Magvető, 1992)
