Irodalmi Szemle, 1992

1992/9 - DOKUMENTUM - SZARKA LÁSZLÓ: A magyar politikai közvélemény Csehszlovákia-képe 1938-ban

DOKUMENTUM

rendezetlenségével, a trianoni békeszerződés rendelkezéseinek magyar részről való szabotálásával, a vámháborúba torkolló ellentétes gazdasági, kereskedelmi érdekekkel, a Magyarország sakkban tartására összpontosuló kisantant-politika zsákutcájával, a magyar irredenta tevékenységével stb. foglalkozik.

A ritka pozitívumok közé sorolható baloldali politikai, de főként szellemi, kulturális együttműködési kísérlet éppúgy megrekedt a jó szándék demonstrálásánál és az első lépéseknél, mint a két ország kapcsolatának rendezését célzó integrációs elképzelések és tervek. Egyszóval a magyar— csehszlovák kapcsolatok alakulását a két világháború között — a két állam eltérő nemzetközi és belpolitikai helyzetéből, valamint a versailles-i békerendszer eltérő következményeiből és megítéléséből adódóan — a szembenállás jellemezte.

Ez a szembenállás minden közeledési kísérlet ellenére fennmaradt, hiszen a két világháború közti magyar kultúrpolitika két alapelve — a revízió és a szovjetellenesség — közül a revízió célkitűzései eleve lehetetlenné tették az államközi kapcsolatok normalizálását. Ráadásul a csehszlovák—szovjet szerződésben a magyar külpolitika a két ellenségének egymásra találását látta.

Már-már axiómaként közölt megállapítás, hogy a két háború közti Magyarországon minden politikai párt — beleértve az illegalitásban működő kommunistákat is — valamilyen formában szükségesnek tartotta a revíziót. A minimális közös platformot a határ menti magyar kisebbségi területek lehetőség szerinti Magyarországnak való visszadása jelentette.

Ugyanakkor az is tény, hogy az ellenzéki (különösen a polgári demokratikus Csehszlovákiával szimpatizáló polgári liberális és radikális) csoportok a revíziós programjaik megfogalmazásában óhatatlanul szembekerültek a revízió megvalósításával járó kockázatos következmények és az értük vállalandó felelősség kérdésével is. A revízió szüksége és a revízió veszélyei közti választás paradoxonát a legpregnánsabban Jászi Oszkár, az amerikai emigrációban élő magyar szociológus, 1918 magyarországi nemzetiségi minisztere fogalmazta meg: Jászi a polgári demokratikus magyar emigráció lehetséges programjaként a magyar kisebbségek jogainak védelmét, a megegyezésen alapuló etnikai revízió végrehajtását tartotta a legfontosabbnak, kifejtve egyszersmind azt a meggyőződését, hogy az utódállamok kormányaitól aligha várható ezek teljesítése. A revízió végrehajtását viszont túlságosan nagy kockázatnak tartotta: „A mai nemzetközi atmoszféra alkalmatlan határrevízió keresztülvitelére, mivel minden ilyen kezdeményezés háborút jelentene, és ez az aránylag kis terjedelmű határkiigazítás nem elég fontos arra, hogy egy új világháborút idézzünk elő miatta. ’,61

A Csehszlovákiával szembeni magyar revíziós igények kezdettől fogva az egész Szlovákiára és Kárpátaljára, tehát az osztrák—magyar dualizmus fél évszázada alatt Felvidék néven emlegetett területek egészére kiterjedtek, de az etnikai alapokon történő határrevízió gondolata is kezdettől fogva jelen