Irodalmi Szemle, 1992
1992/9 - KONTEXTUS - FÓNOD TOLTÁN: Az igazság a humanitás matematikája
KONTEXTUS revízióját és rendezését” az országok és a régiók gazdasági fellendülésétől remélte. Később, államfőként azonban a határok kérdésében hajthatatlan maradt. Napjaink nyugat-európai fejlődése a határok „légiesítése” irányába mutat. Ugyanakkor a kelet-közép-európai térség országaiban annak lehetünk a tanúi, hogy a békediktátumban szentesített történelmi tákolmányok alkotóelemeikre hullanak. A szovjet rendszer vagy Jugoszlávia súlyos, véres konfliktusai az 1920-as igazságosnak hitt elrendezés valószínűségét visszamenőleges hatállyal is megkérdőjelezik. Csehszlovákia az „agónia”és a „vajúdás” pillanatait éli, s hogy a konstruált nemzeteszme történelmi távlatból káros volt a szlovák nemzet számára, az aligha szorul bizonyításra. Masaryk nemzetszemléletében szembetűnő az is, hogy a gondolkodó — František Palacký nemzetfilozófiáját követve — a szlovák kérdés tárgyalása során nemcsak átveszi a cseh történész magyarokkal szembeni előítéleteit, hanem saját élményanyaggal is fűszerezi azokat. Ma már megmosolyogtató, amikor azt írja: „Szlovákiában eredetileg kevés magyar volt, viszont irgalmatlanul magyarosították a szlovákokat..,”. Egy másik megállapítása szerint „a magyarok Szlovákiában valójában nem is magyarok, legnagyobb részük elmagyarosodott szlovák”. A Wilson elnöknek küldött memorandumában (1918. augusztus) még furcsábban fogalmazott: „Szlo- venszkót, a (cseh) nemzet déli részét a magyarok foglalták el, és nagyon korán elszakították Csehországtól és Morvaországtól, bár rövid időre a szlovákok később is visszanyerték függtelenségüket. A magyarok a XVIII. századig képtelenek voltak a szlovákokat elmagyarosítani, mert műveltségükben a szlovákoktól függtek, amit a magyar nyelv is bizonyít; több száz olyan kifejezést vettek át a szlovákoktól, amelyek a civilizált élet fogalmait jelölik”. A magyar századforduló, a hegemón törekvéseivel, elnyomó nemzetiségi poltikájával, a harmincmilliós magyarság ábrándjával természetesen nem lehetett vonzó Masaryk számára. Meglepő azonban, hogy a magyar történelem egészéről sincs egyetlen elismerő szava. Nem veszi észre a nemesi nemzettudat sajátosságait, s nem vesz tudomást a szabadságküzdelmekről vagy a nemzetiségi jogok alakulásáról, beleértve az 1849-es és az 1868-as nemzetiségi törvényt is. Ezek az európai közegben egyedülállóak voltak. Az eseményeknek jóformán csak az egyik oldalát, a monarchikus és arisztokratikus megnyilvánulásokat látta, még a németellenes küzdelmek vagy a törökellenes másfél százados harc mellett is szótlanul ment el. A szlovák kérdéssel lényegében csak 1890-től foglalkozott. A szlovákokról az emigráció éveiben s elsősorban M. R. Štefánik segítségével alakította ki végleges elképzelését. Štefánik számára a szlovák nemzet önállósága magától értetődő volt, a csehszlovák nemzet fikciója mégis az együttműködésük „terméke”. Masaryk az angol külügyminiszter számára készített memoradumban (1915. május) ezt írta: „A szlovákok valójában csehek,
