Irodalmi Szemle, 1992
1992/9 - KONTEXTUS - FÓNOD TOLTÁN: Az igazság a humanitás matematikája
KONTEXTUS lehetőségeket élvezzen, a politikai életben pedig egyenlőként vegyen részt. Konszenzushel y zet. Skutnab-Kangas úgy látja, hogy szemben a hivatalos svéd nemzetiségi (pontosabban: bevándorlási) politikával, amely látszólag konszenzushelyzetet teremtett (5. fokozat), a valódi helyzetet a 3. fokozat tükrözi, tehát konfliktushelyzet áll fönn. Pedig a svéd bevándorlási politika hivatalos célkitűzései nemzetközi összehasonlításban is mintaszerűek! A szerző véleménye szerint nem elegendő az, hogy a kisebbség céljait illetően hivatalosan konszenzushelyzet álljon fönn, ha ezzel nem jár együtt pozitív irányú megkülönböztetés. Ez a gondolat teljesen egybecseng azzal, amit Európának az általuk lakott térfelén a tankönyvekből „lenini nemzetiségi politikai alapelvként” ismertünk (s amivel persze a gyakorlatban sohasem találkoztunk). Skutnab-Kangas tanulmányát olvasva egy másfajta kisebbséghez tartozó olvasó természetesen nem tudja elkerülni, hogy annak tanulságait a saját helyzetére ne vetítse. Maga a szerző is azt mondja: azok a jelenségek, amelyekre a vizsgálatok fényt derítettek, nemcsak a Svédországban letelepedett finnek jellemzői, hanem általánosabb érvényűek. Tapasztalataink — sajnos csak esetleges benyomásainkra alapozott tapasztalataink, nem tudományos vizsgálatok eredményei, mivel ilyenek nincsenek — azt mutatják, hogy a leírtakból sok minden a csehszlovákiai magyar kisebbségre is vonatkoztatható, a kétféle kisebbség helyzetének lényeges eltérései ellenére is. Hogy a csehszlovákiai magyarság nyelvileg hátrányos helyzetben van, az aligha szorul bizonyításra. Az anyanyelv viszonylatában a hátrány az anyaországon kívüliségből, ill. az anyanyelvi közélet hiányából adódik, a második nyelv viszonylatában pedig abból, hogy ezt a nyelvet nem anyanyelvként sajátítottuk el. Az ebből fakadó hátrányokat távolról sem tudják ellensúlyozni azok a kétségtelen előnyök, amelyek a két nyelv — alacsonyabb-magasabb szintű — ismeretéből természetszerűen következnek. Az is valószínűnek látszik, hogy a szlovák iskolába járó magyar diákok anyanyelvi tudása általában nem éri el azt a szintet, hogy az érintettek képesek legyenek anyanyelvűket és nemzeti kultúrájukat továbbadni a következő nemzedékeknek. Sőt az is föltehető, hogy még a magyar tanítási nyelvű iskolába járó diákok anyanyelvi tudása is elmarad a magyarországi diákokétól (nem közömbös persze, hogy milyen mértékben!); a kétszeres nyelvi hátránynak ez az egyik oldala. Ugyanakkor az sem elképzelhetetlen, hogy a második nyelv hiányos ismerete bizonyos esetekben hátrányos társadalmi helyzetet eredményez — és ez a kétszeres nyelvi hátrány másik oldala. Hogy ezekről a kérdésekről bármi biztosat tudjunk mondani, nálunk is szükség volna hasonló jellegű kutatásokra. Ezek során meg kellene vizsgálni egyfelől a magyar iskolába járó tanulók magyar és szlovák nyelvi teljesítményét, másfelől pedig a szlovák iskolába járó magyar anyanyelvű
