Irodalmi Szemle, 1992

1992/9 - MŰHELY - N. TÓTH ANIKÓ: A számadás stilisztikája

N. TÓTH ANIKÓ

lásszerűen, újabb jelentésárnyalattal gazdagodva. A költő szürkületben fekszik. A fekvő helyzet a nyugalmat, tett-nélküliséget jelenti, a szürkület a pillanatnyi alkonyi hangulatot, de a ritkulásra visszagondolva az élet alkonyát is idézi. A második sor képe nagyon kifejző; a rét, mely az ez idáig emlegetett erdő ellentéte, az üresség, a fa-nélküliség, a szenvedély-nélküliség, a cselekvés-nélküliség kifejeződése. Mellette a csend, a hangtalanság is ezt erősíti, távoli asszociációval az elmúlás, a halál borzongató sejtetésével.

Az utolsó két sor alaktanilag majdnem pontosan ismétli az első strófa 3. és 4. sorát. A tartalmi különbség annyi, hogy míg az első versszakban az ötven erdő „csak” állt, az utolsó két sorban már zúg. Ez a zúgás fenyegető, figyelmeztető hanghatás lehet: ember, viggyázz, túl vagy életed delén! De lehet pozitív visszajelzés is: kiáltanak évei, hagyott hátra valamit a világnak, tett valamit a világért, nem tűnhet el nyomtalanul.

* * *

Az Áprily-életműből véletlenszerűen kiemelt vers költészetének szimbóluma is lehet. Nemes Nagy Ágnes írja a költőről: „Életét, világát, fátumát mintegy a természet képein át közli, ez a beszédanyaga... Áprily tája a hóhatár alatti, majdnem ember nélküli erdő... Akartok hamisítatlan, magyar természetköltőt ma, a természetpusztítás korában? Nosza, vegyétek elő Áprilyt.”