Irodalmi Szemle, 1991
1991/9 - Gál Sándor: A megérintett (regényrészlet)
Gál Sándor tona voltam, akkor halt meg. Csak leszerelésem után tudtam meg. Azóta sokszor elhatároztam, hogy Lajcsi komámnak egyszer megmondom, hogy göthös Terká- nak szelíd, almányi melle volt, félig érett málnaszemmel a tetején. De nem mondtam el soha. Hogy miért, magam sem tudom. Talán mert ez olyan titok volt, amit nem lehetett megosztani senkivel. S még most is kísértést érzek, hogy elhallgassam... Persze, ha ma is elhallgatnám, az egészet csonkítanám vele, s ennek hiányában sok más, ami ezután következik, érthetetlen vagy kusza lenne. Ezentúl pedig tartozom önmagamnak és Terka emlékének azzal, hogy az igazat s csakis az igazat mondjam-bármiről legyen is szó: életről, halálról, szerelemről, politikáról... S még valami: egyszer Terkát is el kellett temetnem méltón. Nem lehajtott fővel, hanem egyenes derékkal, ahogy akkor jártam, amikor még élt. Ismét a halál... Terka almányi melle... Hogy mi minden gyűlik össze s hever megidézetlenül évtizedeken át az emlékezet mélységesen mély vermeiben!... Bámultam - így a pontos: bámultam - a rezzenetlen arcú Zakariást, s hiába igyekeztem magam elé képzelni lányok után kajtató suhanc mivoltában, nem sikerült. Csak a vén, elszürkült, megráncosodott arc sütött vissza rám az asztal túloldala ról, látszatra valami tébolyítóan mély közönnyel. Vagy tébolyítóan mély bölcses séggel? Kérdés, amelyre nem lehet válaszolni. Mert nincs rá válasz... Árny az árnyak között. Megborzongtam. Mintha magam is kezdenék közibük sorakozni...
