Irodalmi Szemle, 1991

1991/9 - Gál Sándor: A megérintett (regényrészlet)

felnőtt tagságának sorai közé. Pünkösd első ünnepén, az úrvacsoraosztás után a lekonfirmált lányok odaültek az eladó lányok padjába, mi pedig, először, felmehettünk a legénykarba. Nagy esemény volt ez mindannyiunk számára. S nemcsak azért, mert erre az alkalomra általában mindenki vadonatúj ruhát és csizmát kapott, hanem azért is, mert ettől fogva szabad bemenetelünk volt a falu valahány kocsmájába, ha bált rendeztek, oda is, és senki emberfiának nem állt jogában onnan kitanácsolni bennünket. így lettem felnőtt. Laktam az istállóban, mint Jézus urunk csecsemőkorában, jártam a kocsmába, de legfeljebb csak kisfröccsöt vagy hosszúlépést ittam, s eljártam a koministák összejöveteleire, holott akkor még távolról sem élt bennem az a szándék, hogy forradalmárként váltsam meg a világot. Sokkal közelebbi, bár nem könnyen elérhető célokat tűztem ki magam elé akkoriban. Az első számú az volt, hogy kerítsek magamnak szeretőt. Már elmúltam tizenöt éves, és még csak a markomba kettyintettem, igaz, hogy ritkán, de megtettem, ahogy a többi velem egykorú legény is, mert mást nem tudott tenni, ha rájött a kangörcs. Mesterkedtem, forgolódtam a lányok körül, volt, amikor odáig is eljutottam, hogy valamelyiket megcsöcsörészhettem, de tovább semmi. Maradt a Marok Marcsa, ahogy mondani szoktuk. Hanem aztán egyszer, teljesen váratlanul, amikor magam sem gondoltam volna, a szomszédék Terkája legény- nyé avatott. Az az igazság, hogy amíg a falu másik végében kajtattam a lányok után, eszembe se jutott, hogy a szomszédban a vigasztalás. Valahogy úgy tűnt, s ma is úgy látom, hogy a közeliek másként vannak jelen az ember tudatában, mint a távoliak. Akiket ismerünk, s szinte minden nap látunk, azok képzeletünkben nem úgy jelennek meg, mint az idegenek, a távolabbiak. A nőkre, asszonyokra is vonatkozik ez. A távolabbit, az idegenebbet bátrabban vetkőzteti le a férfiszem, mint a közelit, az ismerőset. Soha nem gondoltam arra, hogy Terká- val még csak próbálkozzam is, hiszen szomszédlány volt, s ez szinte olyan, mintha az ember testvére volna. Meg, őszintén szólva, Terka idősebb is volt nálam, túl a huszadik évén, és vékony, mint a piszkafa. Én pedig telt keblű, faros-combos lányokról ábrándoztam. Persze, éhes disznó makkal álmodik! Akkor azt hittem, véletlen műve volt az egész, de ha mindent összevetek, világos, hogy Terka az egészet előre kitervelte. És bennem a gyanú, hogy nénéim is segítettek a tervezésben, mert elég sokat súgtak-búgtak előtte Terkával, de hogy valóban így volt-e, sosem tudtam meg. A piszkafavékony Terka azon a délutánon úgy fogott a lába közé, mint asztalos a gyalulandó deszkát a satuba. Ügyetlenkedni sem volt időm. Terka tapasztalt asszonyként avatott férfivá, amiből egyértelműen az következik, hogy nem én győztem le őt, hanem ő engem, még akkor is, ha én voltam felül, ő pedig alattam. Ma már beismerem, hogyha Terka nem igazítja be, meg se találtam volna a megfelelő hasadékot. A többit pedig a természet maga szőtte a legősibb ritmus törvénye szerint. A siker természetesen megnövelte önbizalmamat, s büszke voltam magamra rettenetesen. A kocsmában egészen odáig vitt a büszkeség, hogy hosszúlépés helyett két deci bort kértem. Meg is bámult egy kicsit a kocsmáros, de aztán vállat vont, s kitöltötte a két deci bort. Kortyolgattam az italt, és úgy éreztem, egy fejjel magasabb lettem a többi velem egykorú suhancnál. Jól bevertem Terkának, gondoltam magamban, s a gondolatra dagadni kezdett a nadrágom eleje. Kortyintottam a borból, fészkelődtem a helyemen, s gondolatban újra végigéltem mindent. Később Terka, ha csak mód nyílt rá.

Gál Sándor