Irodalmi Szemle, 1991

1991/9 - Határ Győző: Ellenkönyv-írók (esszé)

HATÁR GYŐZŐ Ellenkönyv-írók Amikor negyed évszázada Angliába érkeztem, mottót választottam. „Minden ember okosabb nálam.“ Tapasztalnom kellett, hogy mindenki mennyivel jobban beszél angolul, mint én; mindenkitől - még a legbutább angoltól is - csak tanul­hatok. De - elhull a virág, eliramlik az élet. Ma már különösebb bajom-gondom az angol nyelvvel nincs. Mottót változtattam. „Minden magyar okosabb nálam.“ Ez lett a mottóm. Sasszemmel fürkészem az újdonatúj jövevényszavakat, a szó- csinálmányokat, a jelentésváltozások, árnyalat-elszíneződések tömegét; jegyze­telve olvasom az íróasztalomon halomra gyűlő mai irodalmat, szószedetet készí­tek. Butul a magyar tudásom: minden magyartól - még a legbutábbtól is - csak tanulhatok. Nem mintha ez a mottó ismeretlen lett volna előttem; titkon már régóta őrzöm, és ez volt mindig is szellemi háztartásom vezérelve, belső életvitelem vezérlő ka­lauza. Elhessegettem magamtól a delphoi jósda dictumát, „ismerd meg tenma­gad“; és egy ősibb, a Vedanta homályába vesző jeligét választottam szellemem fegyelmező elvének: „ismerd meg a körülötted valókat“. A világot választottam tanítómul, mindenki csak a mesterem lehet. El-elbámultam, mennyire rám illik ez a mottó: sohasem arra voltam elsősor­ban kíváncsi, hogy én magam mit gondolok a jelenségvilágról; erről mindig köz­vetlen tudomásom volt (mindenkinek önmagához megvan a „forró drótja“, és ha elmulasztja megismerni önmagát, csak magára vessen); ezerszer jobban izga­tott az, hogy mit gondol a világról a másik, a harmadik, az ezredik: a világ - ön­magáról. A magam önéletrajza pl. már eleve nem érdekelhet, hiszen unásig ismert ada­taival mindenkor rendelkezésre áll; mindig a mások önéletrajzát olvastam nagy kandisággal. Hogy én mit gondolok egy könyről? Miért foglalkoztasson fél pilla­natnál tovább? Hiszen alighogy becsuktam fedelét, már azonosultam a véle­ménnyel, amely róla, bennem kialakult, s még csak fel se kellett tárcsáznom ma­gam a „forró dróton“. Annál izgatottabban vártam-lestem, hogy mit mond róla a másik, a harmadik, az ezredik. Igaz, ezerszámra csupán a felkapottakról vagy a klasszikusokról irkáltak tanul­mányokat (- és csépelték a szót naphosszat a Gólyavárban) a bölcsészhallgatók; de egy-két kritikát az új művekről is mindig megeresztettek azok, akiknek válasz­tott hitvallása a bírálat volt. A minap itt ült vendéglő karosszékemben magyaror­

Next

/
Thumbnails
Contents