Irodalmi Szemle, 1991
1991/8 - Péter László: Juhász Gyula Szakolcán
Péter László a költő nem szakolcai tanár volt, amikor 1914-ben segítségére siettek. „Mikor megtudták - emlékezett vissza maga a költő 1918 decemberében - meddő harcomat a kiadókkal, akik nem merték kiadni könyvemet, Szakolca városa a Petőfi Társaság útján 105 koronát küldött verseim kiadásának céljaira. Könnyesen, meghatottan fogadtam a ragaszkodást, a kis végváros, a magyar Hamupipőke üdvözletét." Czobori Károly polgármesternek, egyben a Gvadányi Kör elnökének indítványára szavazta meg Szakolca városa Juhász Gyula Új versek című kötetének anyagi támogatását. „Nem követte ebben Szakolcát más város, még a költő szülővárosa sem“-tette hozzá az egykori szakolcai diák, Szalatnai Rezső, aki a költőről az egyik legszebb könyvet írta: a szakolcai két évről. Juhász Gyula hatszáz napja címmel (1962). Szalatnai már Juhász távozása után, 1914 őszén lett a gimnázium tanulója, de a maga személyes emlékeit a tudós buzgalmával és pontosságával. hiteles adatokkal szembesítette, s így tudta a költő szakolcai korszakának eseményeit hitelesen megeleveníteni. Érthetően elfogult szeretete mind a maga ifjúságát jelentő Szakolca, rnind a számára nagy élményt adó Juhász Gyula iránt visszamenőleg is megszépítette ugyan könyvében a szakolcai éveket, de ezt túlságosan nem róhatjuk föl neki. 9 Juhász Gyula 1924 júniusában két hetet töltött Makón, barátjának, Espersit Jánosnak vendégszerető házában. Eveken át élvezte itt a „szent csöndet", az ihlető nyugalmat, a könyvekkel és képekkel telezsúfolt dolgozószoba alkotásra ösztönző légkörét. Számos verse született itt. ahol József Attila is „ölelő csöndet", szerető otthont talált. Ez alatt a két hét alatt írta meg Juhász Gyula szakolcai tárgyú kisregényét Orbán lelke címmel. Csak másfél év múlva jelent meg folytatásokban a Pesti Naplóban, és 1929-ben kötetben, a költőnek Holmi címmel kiadott prózai gyűjteményében. A kisregény-Juhász nevezte így. valójában hosszabb elbeszélés - sokáig elkerülte az irodalomtörténet-írás figyelmét. Igaz, Szalatnai Rezső már a pozsonyi A Nap 1929. augusztus 22-i számában frissen és érdeme szerint méltatta, majd Juhász Gyula Szakolcán című füzetében (Pozsony. 1940) szintén részletesen ismertette a kisregény helyi vonatkozásait és önéletrajzi mozzanatait egyaránt. De az Orbán lelkét mint esztétikai értéket a kitűnő író. költő és kritikus, Rónay György mutatta föl A regény és az élet című könyvének (1947) önálló fejezetében. „Alighanem a legtisztább, legmélyebb, egyszerűségében legerősebb magyar elbeszélések egyike" - summázta végső ítéletét. Nagyon érdekesen állapította meg róla: ez a prózai mű a legalkalmasabb bevezetés Juhász Gyula lírájában. Érdemes szó szerint idézni befejező összegezését: „Két jellemben: Orbán Gergelyében és Szimák Zoltánéban s egy városka. Végvár rajzában meg a városka társadalmának alakjaiban, lírai alapjellege ellenére is, a nagy realizmus szintetikus erejével tár föl egy lelki és egy társadalmi helyzetet s egy csöndes tragédiát- mely Juhász Gyula személyes tragédiája is-: az akaratgyönge, életben esetlen, s az élet kudarcáért magát az álommal kárpótló, de az álom nem valóság volta miatt olthatatlanul szenvedő, érzékeny és sebzett lélek meghasonlását az eltompult. félresiklott társadalomban, a magyar vidéki város világában.“
