Irodalmi Szemle, 1991
1991/8 - Viktor Jerofejev: A sárcipő; A széplány szemű herélt kandúr (elbeszélések)
Viktor Jerofejev pott sakkbábukkal díszszemlét rendezett a pamlagon. A lovak pofája már teljesen leszakadt.- Mindent összepiszkolt ez az ördögfajzat! - jegyezte meg durván a nagymama, miközben feltörülte a padlót a munkás után. A kisfiú ügyetlen ujjal gombolta be egyenruhája nadrágjának gombjait. Közvetlenül azelőtt, hogy elindult, botrány tört ki: a nagymama megparancsolta, hogy magas szárú cipőjére húzza fel az új sárcipőit. A nagymamának rosszak voltak az idegei, és erre büszke volt. Dühösen kilökte a kisfiút az ajtón, a sárcipőben, el sem búcsúzott tőle. A fiúcska könnyeit nyelve rugdusta a lift vasajtaját, a liftkezelőt hívta. Miközben az fölfelé jött a lifttel, a nagymama kihajolt az ajtó résén - megint vidám és fiatal volt. A kisfiú szeretett volna belerúgni.- Petrovics - mondta a nagymama az öreg liftesnek, aki nem tudni milyen hadsereg elnyűtt mundérját viselte. - Itt van egy kis káposztaleves. Ne kelljen már kiöntenem. Csak a lábast hozd vissza. - Igyekezzél - mondta nyájasan a nagymama a kisfiúnak. A liftes mosolygott fogatlan szájával, köszönt. Miközben lefelé ereszkedett a kisfiúval, kissé fölemelte a lábas fedelét és sokáig, élvezettel szagolta a káposztáiét. Petrovics fiatal korában szakács volt a Juszupov hercegeknél. A varsói „Va- dászklub“-ba járt szakmát tanulni, azután pedig még messzebbre, Párizsba. A kapubejárat mellett is urak laktak: tiszta, fekete autók jöttek értük. Petrovics ilyenkor vigyázzba vágta magát és tisztelgett. A papáért csokoládébarna Pobedát küldtek. A liftes könnyezett. A kisfiú hozzászokott a szagához: Petrovics büdös volt, de kissé más szagú, mint egy munkás. Odakint az utcán még nem ért véget az éjszaka. Havas eső hullott. Egy megállót a zsúfolt trolibusszal utazhatott volna, a kisfiú azonban mindig gyalog ment. Az utcán már mindenünnen leszedték az ünnepi díszítést. Úgy látszott, örökre. A kisfiú egészen elszontyolodott. Ma még megspórolt negyven kopejkájának sem örült. Tányérsapkája az „S“ betűvel a kokárdán a szemébe csúszott. A sapka nagy volt, megfelelő méretűt nem találtak. A nagymama belülről vattával szegte be, a vatta azonban összecsomósodott. A kisfiú esőben-hóban ment a nehéz iskolatáskájával. Az utcáról befordult egy boltív alá, amelyet német bomba rombolt szét, még vagy egy percig ment a mellékutcában, azután megpillantotta az iskola téglaépületét. Az igazgató ablaka világos volt. Az igazgató gyakran töltötte az éjszakát a dolgozószobájában, nem akart hazamenni. A lakásban, ahol a szobája volt, a forradalom előtt a színész Kacsalov élt. Az igazgató egy tizenhárom négyzetméteres, nedves zugban lakott, amelyet a korábbi fürdőszobából alakítottak át. Csövek álltak ki a falból. Az igazgató elégedetlen volt önmagával. Szovjet tiszt, frontharcos létére napról napra halogatja a döntést. A németeket habozás nélkül lőtte agyon. A kisfiú bement az öltözőbe. Már nagy volt a tolakodás. Felakasztotta felöltőjét a fogasra, sapkáját leverték a fejéről, ő pedig szaladt felszedni. Úgy kergették, mint a labdát. A sarokba szorították. Lehajolt, és fenékbe rúgták. Megfordult. Egy harmadikos fiú mosolyogva az arcába köpött. Ő semmit sem szólt, megfordult, megtörülte az arcát, ekkor valaki belerúgott a nehéz iskolatáskájába, az kipottyant a kezéből, kinyílt, kiestek belőle a tankönyvek, füzetek, a tolltartó.
