Irodalmi Szemle, 1991
1991/8 - Csanda Gábor: Kísérlet a Győry Attila-próza értelmezésére
CSANDA GABOR Kísérlet a Győry Attila-próza értelmezésére A Győry Attila-prózatermést nem nehéz bemérni. Kilenc írás az Irodalmi Szemlében, három év termése. Az első prózán, az Egy nem létező katonai naplóból alcím-mankó sem segít: a sánta elesik. Csapnivaló, kezdetleges írás, afféle tucat-katonaélmény, rengeteg disszonanciával, motiválatlansággal - ügyetlen ugrabugra, kapkodás. Aztán két (témában) szorosan összefüggő írás. A cím a régi - kereknek szánt történet számtalan kitérővel. (Ha már egyszer itt vagyok, megnézem a terepet - mindig is érdekeltek a romok.) Romok helyett romák, racionalizmus helyett realizmus. Realizmusnak álcázott naivitás. (Még fiatal volt, jó nő... Letegeztem.) Rengeteg mocsok, kosz, szenny, por, bűz - a témát mértéknek tekintő igényességgel -, miközben kis ruhadarabja megadóan hullott a padlóra. Ebben a bugyiban több a lélek, mint az egész írásban. Az időrendben néhány hónappal ezt követő Ez maradt c. írás már sejtet valamit abból, ami miatt a Győry-prózát olvasni érdemes. Látszólag ugyanolyan, mint a korábbi kettő, de ez valóban csak a látszat, meg az azt erősítő néhány csapnivaló párbeszédkísérlet, a száradthordó-kompozíció, a túlírt, funkciótlan befejezés. Ez a próza azonban már helyenként életre kel. Mint nyári eső után az árkok, benépesül a nyilván leginkább epikai figura, a leírás. A mondatok, miként a kocsma, perceken belül megtelnek, az elbeszélés szélessége a kocsmazajjal együtt nő. Az alapszituáció megteremtéséhez Győry- nek csak néhány szóra van szüksége. (Isszuk a sört, megy a buli.) Ez a Győry-pró- za alapállása. Az élet akkor jó, ha zajlik. És ettől függetlenül: élni jó. Ebből a vitaiizmusból a próza jobb részeiben eszmerendszer alakul ki. Az élet vállalása itt az élet imádata. Az önvállalás - szintén az élet imádata. Minden megy tehát a maga rendjén (a kocsmában tart a csúcsforgalom... A pógárok itt is, ott is sörért nyújtogatják a kezüket.), füst, kiabálás. Mindezt nem zavarja meg - természetesen - az sem, hogy valaki hányni kezd; az illetőt kidobják. Az élet azonban mégis kizökken a maga kerékvágásából. (A rend hamar helyreáll, megy az élet tovább, csak a kis pincércsaj nem tud mit kezdeni vele.) A „vele“ a kontextusban a hányásra vonatkozik; ebben a mondatban azt emeli ki, hogy a hányás is az élethez tartozik. A pincérlány egyikkel sem tud mit kezdeni. S ekkor jön az egyes szám első személyű szereplő, aki nemcsak olyannak szereti az életet, amilyen, hanem önnönmagában is azt szereti, hogy ő olyan. Mindezt (életvállalást és önvállalást) egyfajta heroizmusként fogja fel, ő maga az idealizált hős. És a Gide-hősökhöz hasonlóan, ő is megkísérli a helyzetet (a maga
