Irodalmi Szemle, 1991

1991/8 - Kulcsár Ferenc: Imádságok II. (miniesszék)

KULCSÁR FERENC

IMÁDSÁGOK II.

Tudom, hogy a tudás elnémulás, s mert beszélek, tudom, hogy még nem tudok.

Szerző

..... minden gondolat - erőfeszítése

végső határán: imádság."

Pierre Emmanuel

Isten lélekzése. A tény. hogy valami másvalamivé válhat - az ivarsejt embrióvá, az embrió csecsemővé és így tovább nem kevesebbet jelent, mint azt. hogy ez a valami már eleve tartalmazza a másvalamit. S ez a végtelen fontosságú igazság-hogy tudniillik a fejlődés mint evolúció egyben involúció is-azt tudatja velünk, hogy az ember mindig minden. Sarkítva: az ivarsejt egyszerre ivarsejt és aggastyán is, illetve az aggastyán egyszerre aggastyán és ivarsejt is. De mit jelent ez valójában? Azt, hogy az ember a világegyetem egynemű és szétszakíthatatlan szövetének elmúlhatatlan „anyaga“: olyan „örök anyag", amely egy mozgató és megtartó Szellemet feltételez; egy olyan Szellemet, mely az emberi „örök anyagot" is szellemmel tölti fel, hogy színtiszta és színigaz, vagyis megvalósult s egyben szellemi legyen a kapcsolatuk. Ilyen értelemben a világegyetem nem egyéb, mint egy végtelen intelligencia „lélekzése", mely szellemmel lélekző anyagot lehel ki és lélegez be. mintegy haláltalanítva és örökre megőrizve az élőt - vagyis végső soron önmagát. Nincs más magyarázat, ezért vall minden tudomány kudarcot, mikor az élet keletkezését kívánja kimondani; minden magyarázat belefullad abba a tudomány által kotyvasztott „őslevesbe", melyben az élet keletkezését véli megtalálni: vagyis önlevében fő mindmáig, s csak a tudomány tisztessége- sebbjei merik kimondani a végső kudarcot („Természetesen semmiféle elmélet nem magyarázza meg. hogy jött létre a szervetlenből a szerves, s hogyan keletkezik abból a lelki és a szellemi." Arnold Gehlen). A létnek ezt az egyetlen meglévő „paradoxonát" voltaképpen csak a filozófusok, a művészek és a szentek sejtik feloldhatónak. Az előbbiek a nyelv, az Ige csodájából merítkeznek, az utóbbiak pedig a sugallatból. Schopenhauer szerint a nyelv csodája által az ember a múlt és a jövő látója és tudó ja, mintegy az élet határainak a szétrobbantója. Az ember úgy van megalkotva, hogy. Hobbes szerint, „már a jövőbeni éhség éhessé tegye".