Irodalmi Szemle, 1991
1991/8 - Pusztai János: Önéletrajz (regényrészlet)
Önéletrajz haza. Nagybányára. Az író ezeridegeneknek bizonygatta, milyen okos, felkészült fiú Zsolt. Erre mindenki részéről sunyi somolygás volt a válasz. Azután Kolozsvárott, egy templom gótikus homlokzatán óriási betűkből Weöres Sándor nevét látta kitéve. Ez azt jelentette, hogy a költő halála előtt jelentős adománnyal járult hozzá a szóban forgó templom fenntartásához. Rengetegen bámulták a WEÖRES SÁNDOR-t; ki áhítattal, ki káromkodva. Valahogy úgy, mint Szat- máron a Várdomb utcai zsidó templom tetején Mózes kőtábláit. Jani a zsidó templom sarkánál jobbra fordult, „beúszott" szalmazsákjával egy fokozatosan kiöblösödő udvarra, amelyet magas téglakerítés vett körül. Az udvar bal peremén keskeny, emeletes, félereszú épület fehérlett. Az volt a kettes számú Fémipari Szakiskola bentlakása. Jelentkezett, és a gondok, egy jól fésült, barna öltönyös. magyarul is tudó román elvtárs a földszinti hálók egyikében jelölt ki neki helyet. Azonnal kapott ágyneműt, fapapucsot és szekrényt. A szekrény a gyári munkásöltözők egyenszekrényeihez hasonlított, két kerek szellőzőlyukkal az ajtó felső részén. A folyosó falait lepedő méretű plakátok borították. Jani első szabad perceiben ezeket a plakátokat tanulmányozta. A legnagyobbikon Joszif Visszarionovics Sztálin egy kislányt ölelt a mellére. A háttérben gyárak, vízi erőművek. magas feszültségű villamosvezetékek és búzamezők látszottak. A plakát fölött felírás: Legértékesebb tőke az ember. A gyárak kívánatosán ezüstös füsttömegeket bodorítottak az égre, a v ízi erőművek tágas zsilipjein pezsegve zuhantak a mélybe a kékes-zöldes víztömegek a fölöttük szálló repülőgépek figyelmeztetésére. a búzamezőkben kombájnok haladtak méltóságteljesen, tetejükön kihajtott. fehér inggalléros fiúkkal, és hátul megkötött, fehér babos, piros kendős lányokkal. A Sztálin ölében trónoló szőke varkocsos kislány bal karjával a jóságos Vezér, minden szovjet gyermek apja nyakát ölelte, jobbjában pedig egyetlen szál harmatos rózsát tartott. Szép és részleteiben is érthető plakát volt. nem olyan, mint a mellette levő, amely araszmagas hetükkel azt kiabálta: Halál a nácikra! Konrad Adenauer náci! Hát újra csak a Nácik, gondolta Jani. Valamennyien rossz fát tehettek a tűzre. Ki tudja, hogy arról a Rob Náciról, a Rob Nándi dübbencs bátyjáról is még micsoda dolgok fognak kiderülni. Azok a szülők is bolondok, akik ezek után Nácinak keresztelik a fiukat. A harmadik plakáton Gheorghe Gheorghiu-Dej volt látható zsilvölgyi bányászok között. Ő volt a legderekabb. A szokásos silányan megkötött fehér (fekete?) pettyes vörös nyakkendőt viselte. Lábán irigylésre méltó, világosbarna bilgericsizma ragyogott. A mellékelt szövegből Jani megtudhatta, hogy a múlt rendszerben Zsilvölgyét Siralomvölgyének nevezték, a mai neve azonban Földi Paradicsom is lehetne, olyan boldogok most ott az emberek, függetlenül attól, milyen nemzetiséghez tartoznak. Jani háta mögött, az apró négyszöges, terjedelmes ablakon túl. az udvaron tanulók egész hada kergetett egy kopott, megereszkedett bőrlabdát. Lökdösődtek, egymás anyját szidták, a labda meg oda szállt, ahova akart. Kiment Jani is. hátha belerúghat, de mivel erre semmi reménye sem lehetett, lecövekelt az alsó lépcsőfokon. onnan nézelődött. A fal külső felén is burjánzó plakátokon marmalá- dé-h;isábok meredeztek. mint holmi fogasakasztók. Darazsak, legyek legelésztek rajtuk. A marmaládé-hasábok a reggelik elmaradhatatlan részei voltak, a tanulók azt kapták kenyérrel és teával, ahogy a továbbiakban Jani is tapasztalhatta. Jani szerette a marmaládét. mindig meg is ette. Szeretett rendesen öltözni is.
