Irodalmi Szemle, 1991
1991/1 - Mózes Endre: Az abszurd magánmitológiája (tanulmány)
Mózes Endre meghökkentő befejezés pedig azt jelzi, hogy az író a realitás fantasztikumában az abszurdumot érzékeli. A sajátos, csak Cholnokyra jellemző pedig az, hogy ebben a logikátlanságban logika van, s az író magánmitológiájából következik. Ha ugyanis tényként fogadjuk el, hogy külső, közelebbről nem ismert erők meghatározhatják az ember életét, a történetnek ilyesfajta befejezése is logikusnak tűnik, éppúgy, mint a Képzelt beteg című dialógus befejezése, ahol a beteg belehal képzelt nyavalyáiba. Az abszurdum, az abszurditás megjelenése Cholnoky világképének, életszemléletének természetes velejárója, hiszen az abszurdum a fantasztikumnak az a válfaja, amely - ahogy a szakirodalom is leszögezi - „felborítja a köznapi fantázia logikáját“. Mint látjuk, Cholnokynál éppen erről van szó, pontosabban a művészi látás rendszerérői, amely nála nemcsak életszemléletként, hanem esztétikumként is érzékelhető. Cholnoky némely történetei egy- egy abszurd dráma lehetőségét is tartalmazzák, ilyen pl. A királygyilkos című novella, amelyben a főhős bosszúból bombamerényletet követ el a király ellen, majd elmenekül, s amikor meghallja, hogy a király halála után kikiáltották a köztársaságot, hazatér, hogy elnyerje méltó jutalmát. Mivel azonban nem tudja kézzelfoghatóan bizonyítani, hogy ő a tettes, s különben sem hasonlít az elképzelt merénylőre, akinek mint nemzeti hősnek, szobrot állítottak, elutasítják a kérését. A merénylő elkeseredésében és dühében egy hanttal megdobja a köz- társasági elnököt, ugyanarról a helyről, ahonnan a merényletet elkövette. A tömeg elfogja és agyonveri. A kiábrándultság, az illúziótlanság, a kiszolgáltatottság érzése rokonítja elsősorban ezt a novellát az abszurd drámával. Cholnoky azok közé tartozott, akik bár „számoltak a világ átalakulásával, az új osztályok és mozgalmak létével, s olykor kemény szavakkal le is írták a fejlődés gátjait és ellentmondásait“ (ahogyan Bodnár György állítja), mégsem hittek a forradalomban, nem csatlakoztak egyik politikai mozgalomhoz sem. Cholnoky vallotta, hogy a forradalom nem igazi harcosainak hoz felemelkedést, hanem hasonlóan, mint az uralkodói zsarnokság, „mindig a semmis embereknek juttat javakat - pénzt, vág}' jogot -, mert velük spekulál.“ Kevés politikai töltésű novellájában ezért szól kiábi .ndult, csaknem cinikus hangon a forradalomról. A királygyilkos több abszurd helyzetet is fölvillant. A főhősnek bizonyítékokkal kell alátámasztania, hogy gyilkolt, többek között azért sem hiszik el, hogy ő a merénylő, mert nem hasonlít a szoborhoz, végül pedig agyon is verik őt, azt az embert, akinek a szabadságukat köszönhetik. Cholnoky már ebben a novellában is, de főleg A senkik szigete címűben eljut a történetnélküliség problémájának érzékeléséhez. Ennek a novellának a „meséje“ csak annyi, hogy egy ferencvárosi krajcáros találkahelyen, a „senkik szigetén“, egy rokkant újságárus botrányt csinál, mert a felesége ott tartózkodik alkalmi kedvesével. Maga a történet banális, mindennapi, az érdekes benne annak a rémületnek a leírása, amelyet az újságárus tehetetlen fenyegetőzése kivált. Illogikusnak tűnik ez a rémület, hiszen az újságárus szinte magatehetetlen- a felesége ellátására, gondozására szorul, az asszony szeretője pedig „öles termetű, méteres vállú“ ember. Cholnokyt az a lélektani helyzet érdekli, amelyben érvényesülni tud ez a hétköznapi logikának ellentmondó, látszólag indokolatlan állapot. Ez az alapja a többi ilyen típusú történetének is, amelyeknek egy része a Tammúz című kötet Meg nem történt történetek című ciklusában jelent meg.
