Irodalmi Szemle, 1991
1991/7 - Mészáros András: Amo ergo sum, avagy feljegyzések szerelemről és időről (esszé)
Amo ergo sum. hatók rá és benne az ökonómiai racionalitás elemei, valamint a harcviselés stratégiai húzásai; a második esetben a játszmabeli elképzelések állandó álcázása következtében csak a sejtésnek enged és adja meg magát. Itt aztán ember legyen a talpán, aki képes megkülönböztetni egymástól a kacért és az erotikust, hiszen a játék mindkettőjük esetében óriási szerepet kap. A különbség talán az, hogy míg a kacér birtokolja a játék egész stratégiai eszköztárát, addig az erotikus számára az ún. világrend is valakinek a játszmája. A figura pedig ne keresse a játszma értelmét, hanem élje ki a fordulatok nyújtotta szépségeket. + Sajátidő mint önfelemésztés. A kacérság mindig valakinek az idején élősködik. A szerelem viszont kialakítja saját időformáját, és ezen az időn belül mozog. Csakhogy ezzel magára veszi az újratermelődő egységek ódiumát: az idő struktúrateremtő funkciója saját vesztét készíti elő azzal, hogy felemészti más események idejét és hogy differenciálja-gyorsítja saját folyamatait. A szerelem mint időrendszer az előtörténetből hozott érzelmi tőke felhasználására irányul. Elmélyíti, verbalizálja és szublimálja magát a viszonyt, ami persze megköveteli bizonyos folyamatosság biztosítását. A szerelmesek arra törekednek, hogy kapcsolatukból kizárjanak minden űrt, minden üresjáratot. Az újítás képességére állandó nyomás nehezedik. Igaz ugyan, hogy a szerelem is - mint minden más valós esemény - engedelmeskedik a nehézkedés törvényének, hogy tehát részleges vagy teljes kiürülése után fenntartható bizonyos „ideológia“ segítségével. Ez az ideológia az eseménynek azt az egész-jellegét fejezi ki és védelmezi, amelyet az antik szerzők az „akmé“ fogalmával jelöltek. Tudatában kell azonban lennünk a helyettesítés szimbolikus jellegének. Semmilyen nehézkedési törvény és semmilyen ideológia vagy művészi képzelet nem oldhatja fel azt a feszültséget, amely az elvárások és a valós események között feszül. A szerelem életbentartásához szükséges változások elérése is több erőfeszítést követel. Az eredetileg számításba nem vett „mellékes kiadások“ olyan tehertételt jelentenek, amelyet már a beteljesült szenvedély sem egyenlít ki. Ebbe még belejátszik a szenvedély apriorisztikus kettőssége is. Egyszóval: a szerelem több energiát, több befektetést, több időt követel. Azzal, hogy több időt követel, önmagát semmisíti meg. így nyilvánul ki a szerelem további belső ellentmondása. Csak úgy létezhet, ha kialakítja saját idejét. De ez az idő egyben hóhéra is. Nem úgy, hogy a szerelem az időben „öregszik“, hanem azáltal, hogy ez az idő intenzifikálódik: nem marad idő más eseményekre, és így a szerelem ideje önmagát emészti fel. + Várakozás. Úgy tűnhet, hogy ez olyan időszak, ami kívül esik a szerelmen. De közelebb járunk az igazsághoz, ha az előtörténetbe helyezzük. Már csak azért is, mert a rokonszenv (szimpátia) kizárhatatlan belőle. A szimpátia egyrészt a megismerésnek, a másik ember számunkra való felfedezésének előfeltétele: Iá
