Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Kiss Irén: Tihanyi belső (vers)
Vers amint szeretném hinni én. Véső volt rossz? A szobrász vásott, hogy őnéki ily arcot vésett: e túlvilági ügyvivőnek ennyi világi hiúságot? Lobogó szakálla felett a főméltóság ifjú, szép, s elnéz fölöttem élveteg. III A kerubok, kis kajla grófok, ezek a túlvilági gnómok, sehol sem ily rútak szegények: ily labancul sehol se néznek. Szemrésüket áhítat húzza, tömpe orruk étert szagolna. Ajkukat sem duzzasztja más, mint ernyedt elragadtatás. Fejük csapott, agyuk lemetszve: fölös testtájjal nem vonulnak e barokk, légi körmenetbe. IV A Mester, kinek - azt reméltem - saját öble volt a vidéken: öböl, mely fölött gondolat uralt távoli partokat, s tó lebegtette végtelenség sodorta messzire az elmét: a Mester oly házban lakott- érette végeztem el én - szúnyogos zarándoklatot hogy onnan égre, tóra, végre, s fák hegyére sem láthatott. V Fagylaltgombóc a két torony, desszertek a hegyek, gyümölcsnektár kelyhe a tó s körüldongja szédült darázssereg.
