Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Peter Pišťánek: Végtelen hosszú tél (elbeszélés)
Végtelen hosszú tél Anča, talán életében először, megszólítja Polgárt. Maga ismeri Ján Kertest? Szemét színtelen szempillája alá rejti. Nem ismerem, morogja Polgár, és elpirul. Nőkkel sosem tudott bánni. Anča Klačanský felől is érdeklődik. Azt sem, int nemet Polgár. Az a tudat, hogy - talán saját apja kivételével - mindegyiküknek odaadta magát, eltölti undorral és féktelen izgalommal. Anča összeszedi az ebédhordó részeit, összerakja őket és hazaindul. Az ajtóból még megkérdezi: hozzak Večerníket? Hát hozzál, mondja az öreg fogát piszkálva. Polgár mereven ülve bámul maga elé. Felfutott a vére, riadót jelezve ver a füle tövében. Ha nem lenne nekem ez a lány, nem tudom, nem tudom, bólogat Prepich, és böffent egyet. Felettébb elégedett vele. Újságot is hoz. Van elég házimunkája, sehova sem jár, ő nem olyan! Prepich özvegyember. Felesége elnyűtte magát mellette. Ám az öreg rózsaszín szemüvegen át szemléli saját múltját. Az idő elteltével elhitette magával, hogy körülötte mindenki boldog volt. Mások boldogságának fő okát mindmáig a saját létezésében véli. Közeledik a munkaidő vége. Prepichen feszültség lesz úrrá. Fülében dobolnak az erek, szemei kimerednek, öklei összeszorulnak és újra elernyednek. Még egy óra. Polgár fogja a törülközőt meg a szappant, hogy lemossa a semmittevés nyomait. Prepich nem siet átöltözni, nem is öltözik át. A sarok mögött lakik, alig száz méternyire. Anča megjött a Večerníkkel. A fésült, civilbe öltözött Polgár után leskelődik. Polgár zavartan nézegeti a körmeit, várja a váltást. Szeretne már lelépni. Anča nem nagyon tetszik neki, de azért ha az alagsorban megtehetné vele a magáét, fontolóra venné. Ehhez az kellene, hogy olyan hálókötésű fekete harisnyája legyen, mint amilyen a laboránsnőnek van. Ki tudja? Anča talán engedne... Az öreg lapozgatja a Večerníket. Polgár figyeli őt, tudja, hogy ma csak végigbetűzi a címeket, és csak holnap lát hozzá igazából. Undorodva elfordul, lopva Ančára pillant, aki szétvetett térdekkel melegíti fenekét a villanykályhánál. Polgár gondolkodik, mihez kezdhetne még ma. Talán elmegy egy sörre a Mamutba. Csakhogy nincs pénze. Úgy néz ki, a tévét nézi majd otthon. Adhatnának valami szexet. Ha a tévében semmi sem lesz, nem marad más hátra, mint lapozgassa az agyonszaggatott folyóiratokat, amelyeket véres verejtékkel megkeresett pénzért vásárolt össze társaitól egykori munkahelyén. Meztelen férfiak és meztelen nők, akik hagyják, hogy különféle dolgokat cselekedjenek a testükkel. Ez a Polgár egész szexuális élete. Félénk, szégyenlős és túlságosan dús a képze- lőereje. Anča hülye módon kacarászik. Eszébe jutott valami a villanykályhán ülve. Talán gyengeelméjű, vagy talán még annál is rosszabb. És nem fázik ilyen könnyű öltözékben, kérdezi tőle Polgár elpirulva, s ezzel akaratlanul újabb nevetési rohamot idéz nála elő. Hiszen csak egy ugrásnyira lakom innen, mondja Anča, amikor már kedvére kinevette magát. Átszaladok az úton, és itt is vagyok. Kellemes a kályhán ülni. Újabb nevetés. Nemsokára itt a váltás. Két szakállas - bukott művészek. Most a víztelepen dolgoznak. A biztos kenyér az biztos kenyér. Polgár gyűlöli őket, mert feleslegesen összebonyolítanak mindent. Semmihez sem értenek, csak hülyeségekről szórakoznak. Polgár egy ízben egyiküket akaratlanul meghallotta, amint telefonált
