Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Kulcsár Ferenc: Ima a világhoz (Teilhard de Chardin: Az emberi Jelenség)
Kulcsár Ferenc ez így ? Mert a „modern szemlélet“ a kereszténységet - a várakozással ellentétben- nem törölte el, mint sok más pesszimista és passzív misztikába merülő, mozdulatlan vallást, éppen ellenkezőleg, a tudomány kozmikus kitágulása a kereszténységnek is távlatokat nyitott: minél hatalmasabb lesz a Világ, annál diadalmasabb lesz a Megtestesülés perspektívája. Meglepetés? Igen. Bár, ha a Világ szellemileg valóban összpontosító jellegű, melyet - a kereszténység esetében-a krisztusi energia-pont gyűjt össze, akkor Szent János Krisztogenezise minden hívő reményét túlszárnyalóan meghosszabbítása annak a Noogenezisnek, melyben a tudomány szerint csúcsra jut a Kozmogenezis. Ezek után „Istennek mondani, hogy szeretjük, a szó teljes értelmében szeretjük, nemcsak egész testünkkel, szívünkkel, lelkűnkkel, hanem az egyesülés útján levő Világegyetemmel - íme, ez csak a Tér-Időben mondható imádság“. Úgy tűnik, ma a kereszténység az a szellemi minőség, amely elég bátor és haladó, s amely a Világot egy végtelenül tökéletesíthető gesztussal át képes fogni a szeretet által, azaz képes egybehangolni a Mindent és a Személyt. Azt mondtuk, az Evolúció új vért ömlesztett a keresztény távlatokba. Vajon nem az történt-e meg itt, amit szívünk mélyén mindannyian sejtünk, jelesen: vajon nem a kereszténység hivatott és kész is megmenteni, pontosabban felváltani az Evolúciót? „Amikor ennyi tökélyt összefutni látok, ha nem is volnék keresztény, csak tudós, én is fölvetném magamban ezt a kérdést.“