Irodalmi Szemle, 1991

1991/6 - Kukorelly Endre: Nem találom el (kispróza)

Nem találom el

épp ezzel szórakozik. Az ütés csak súrolta, ahogy láttam, és inkább a szekrény oldalán csattant. Ha csattant is valami; az nem lehet. Nem lehet. Vagy valami más.

A férfi többször nem ütött. Hirtelen megfordult, elindult, és az a két fiú ment utána. A lépcsőn lefelé. Nem szólt senki egy szót sem. Egyiküket sem ismerem.

Én nem találok ki semmit, nem találtam ki. Ok, ezek ketten igen, de én nem.

Nem találtam ki semmit, nem volt pofon, nem kell elhajolni. Engem nem ütöttek meg. Nem a szekrénynél álltam, nem mentem oda, nem vagyok elég ügyes. Egészen összefagytam a hidegtől. Igyekszem egy valamennyire védett helyet keresni. Talán abban a sarokban, ha lekuporodok, és a falnak támaszkodom. Van ott egy radiátor, arra ráülök. A radiátor jéghideg volt. Én is részt vettem ebben az egészben. Nincsenek hát különbségek. Alig vannak különbségek. Szomjas vagyok, nagyon fázom, ezek nem fognak elengedni, én valóban igyekeztem, válaszolni akartam a kérdéseikre, mindent elvesznek, kellene egy kis víz, nem tudok megmozdulni. Félek és nem mutatom- ki, és nem csináltam semmit. Jót vagy rosszat, valamit. Lehet, hogy most egyszerűen csak el kellene innen menni, kisétálni a kapun. Kisétálni innen, és közben dudorászni. Mindent el fognak venni. Én nem írtam semmit, és a többiek sem, ők sem nagyon boldogultak, látszik rajtuk, ahogy körülnéztem, ott ál egy csomó szerencsétlen, állnak, mint én, és semmi. Az egyik kisfiúnak kilógott a nyelve. Az igyekezettől lógott ki a nyelve. Nem írtam le semmit. Bent meleg volt legalább, még nem voltam ilyen szomjas, nem reszkettem ennyire, mindent el fognak venni tőlünk, fölnéztem, ki az ablakon, fölfelé, talán látszik az Úr, hátha látszik az Úr, az Úristenből egy darab. A fönti ablak ki volt törve. Bevágta az esővizet a szél. Ropog az üvegcserép, ahogy megmozdulok. A víz végigcsorog a falon.

Nem, ezt így nem.

Eszébe jutott az Úr. Ez egy mondat, szavak, egyszer eszébe jutott az Úr, talán látszik az Úr.

Ahogy fölálltam, ki kellett menni a teremből, teljes erővel belerúgtam a pad csővázába. Az ülés levágódott, és nagy csattanással a többi is, ahogy egyenként fölállt mindenki. Nem fájt, nem is láttam semmit, meglehetősen sötét volt már, és a lámpákat nem kapcsolták föl. Érzem, ahogy nedves lesz a zoknim a vértől, hogy a bokám mellett csurog a vér a cipőmbe.

Az egyik házbeli, egy szabályos arcú, nagyon alacsony nő-valamelyik a három közül, akik végig bent voltak a dolgozatírás alatt - tapsolni kezdett, be kellett adni a papírt, fölállni, és kimenni a teremből. Bejött két ember, és elkezdték kiráncigálni az első padokban ülőket, aki nem állt föl azonnal, azt egyszerűen kilökték a helyéről. Akkor, ahogy fölálltam, még felírtam gyorsan két szót, azt, hogy csak részlet. A nevemet, és alája: csak részlet. A nevemet már előbb odaírtam, mindjárt az elején. Nagyon izgatott voltam, a tenyerem izzadt, kiszáradt a szám, a faszom mereven állt, alig bírtam megmozdulni a fáradtságtól. Vérzett a lábam, és most már fájt is. A nő tapsolt, a papírokat beszedték, nem szólt senki egy szót sem, kiszédülnek a padokból, az ülések hátravágódnak, nem. nézünk egymásra, a berendezés, biztosan mindenki a berendezésre gondolt, mindenki a hazára gondolt, hogy annak már vége, vége, vége, nem fogják visszaadni, hogy örökre oda, feldobálják valami teherautóra, elviszik, hogy tönkremegy, szétszórják vagy összetörik vagy eladják, eltüzelik, és egy darab sem kerül elő soha többet.