Irodalmi Szemle, 1991

1991/6 - Sas Andor: A szlovákiai zsidók üldözése 1939-1945 (részlet a szerző kiadatlan művéből)

A szlovákiai zsidók üldözése (1939-1945)

a táborparancsnokok számára finom bútorokat készíttettek velük. Az egyik táborparancsnok beismerte ezt, ám azzal védekezett, hogy megfizette a neki készített holmik árát, hozzátéve, hogy zsidópénzzel tette ezt, ti. azokból az összegekből, amelyeket különböző címen a táborlakók és hozzátartozóik juttattak neki. Sajnos a deportálás veszélye fokozottabban fenyegette azokat, akik egészen szegények voltak, s a helyzetük enyhítésére szükséges anyagi eszközöket nem voltak képesek előteremteni.

A két deportáció kísérő körülményei teljesen különböztek egymástól. Az elsőnél viszonylag a deportálandók is optimisták voltak, mert azt hitték, hogy munkára viszik őket, s nem tudták, mi vár odakünn rájuk. Az első deportálás idején még működik az ÚŽ, még érvényesíthetők bizonyos jogcímek a deportálásról való mentesítésre, s a munkaengedéllyel bírók és családtagjaik, a vegyesházasságban élők és a megkeresztelkedettek érdekében, ha nehezen is, de lehetett interveniálni. A 44-es deportáció idején nincs már a zsidóknak olyan kategóriája, amely kivételben részesülhet és mentesíthető. Jog szerint és forma szerint a gazdasági életbe bekapcsoltak státusa fennállt, s a kivételek is érvényben voltak, hiszen nem vonták vissza őket. A másik deportálás megindultával megszűnik az ÚŽ, véget ér a munkacsoport tevékenysége. Nem lehetett többé az egymással súrlódó szlovák és német tényezőket közbelépésre vagy engedékenységre bírni. A szlovák kormány hatásköre ugyanis a felkelés következtében összezsugorodott. Vašek elkerül a XIV. ügyosztályról, a politikai rendészet átkerül a hadügyminisztériumba, Wisliczeny nem tölti be többé a tanácsadó tisztét, s Mach is kegy- vesztett lett a németeknél amiatt, hogy nem tudta elejét venni a felkelésnek. 1944 szeptemberében átjön Pozsonyba Himmler, s az államelnöknél tett látogatása alkalmával közli, hogy tudomása szerint a zsidók részt vettek a felkelés előkészítésében, ezért nem maradhat közülük Szlovákiában senki. Az elnök kérdésére, mi történjék a vegyesházasokkal és a megkeresztelkedettekkel, Himmler azt feleli, hogy politikai és rendészeti intézkedésről van szó, ezért kivételnek nincs helye. Brunner, a szeredi tábor új parancsnoka egyelőre csak munkatáborról beszél, de már jelzi, hogy se munkaigazolvány, se elnöki kivétel nem fog senkit mentesíteni a táborba vonulástól. Egy Budapestről Pozsonyba érkező - állítólag mérsékeltebb -, Grüson nevű Hauptsturmführer bizalmasan annak ad kifejezést, hogy Brunner működése Auschwitzot jelenti. Brunner félrevezeti a vele tárgyalókat, hogy annál biztosabban rátegye a kezét a maradék zsidóságra. Tizennégy napos terminust ígért a táborba történő beszállításig, s a jóhiszemű tárgyalók beleestek a csapdába. A baj az volt, hogy e tizennégy napos határidő híre kiszivárgott, s azok, akik már búvóhelyre vonulni készültek, visszatértek lakásukba. A szétfutás mindenesetre sokat közülük megmenthetett volna. Mert a német karhatalom nem volt nagyszámú, s a felkutatással járó körülményes munka fáradságosabb volt, semhogy végre tudta volna maradék nélkül hajtani. Brunner szeredi tevékenységéről, amelyet bátran rémuralomnak lehet nevezni, hitelesen beszámolt az ÚŽ utolsó sztarosztája. Kiderült, hogy ez az elvetemült ember azt a látszatot igyekezett kelteni, mintha a zsidók Szereden maradnának dolgozni, s ezért bátran magukkal hozhatják holmijaikat is. Elhíresztelte, hogy áruban és pénzben hozott áldozattal bárki megválthatja magát a deportálás alól. Ennek az lett a következménye, hogy a deportálandók kifosztása által milliós zsákmányra tett