Irodalmi Szemle, 1991

1991/5 - Hajdú István: A jegy (elbeszélés)

A jegy

de láttam rajta az összeomlás jeleit. Végre megérkeztünk. Újabb katonák, kutyák. Kiszállhattunk. Szögesdróttal körülvett placcra hajtottak, ahol sorba kellett állnunk. Voltak, akik már útközben meghaltak, azokat elszállították, voltak, akik kiestek a sorból - azokat is. A nővérem mellett álltam, nem tudom, meddig, elvesztettem az időérzékemet. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy mozgás támad a katonák között. Fekete ruhás katonák érkeztek, fegyelmezetten, hideg szemmel, magabiztosan. Középkorú férfi lépkedett közöttük. A sor elejére álltak, kijelentették, hogy szétosztanak minket. A szelektálást az a bizonyos középkorú férfi végezte. Úgy vettem észre, a gyengék maradnak, az erősebbek pedig egy másik oszlopba kerülnek. Amikor hozzánk ért, végigmért minket. Úgy döntött, a nővérem marad, én a másik sorba megyek. El sem búcsúztam tőle, csak álltunk egymással szemben, félve, féltve egymást. Innen már rövid a történet. Én túléltem, a nővérem még aznap elpusztult. Az a férfi, aki a másik sorba terelt, a tábor orvosa volt, doktor Mengele. Ugye, milyen furcsa? Neki köszönhetem az életemet. Nekem ez volt a sorsom. Az életben maradás és az emlékezés... Akkor hát utazol?- Igen, már megyek is, viszontlátásra.

Kiléptem az ajtón, kinyitottam a lakásomat, a szekrényből elővettem egy félig leégett gyertyát, meggyújtottam, és a heverőre feküdtem. Gondolatban útra keltem, de ez már egy másik történet.

Gály Katalin: Cím nélkül, olaj, 1988