Irodalmi Szemle, 1991
1991/5 - Gál Sándor: Jelentés a folyónak (regény-részlet)
Gál Sándor Nekidőlt a megfeketedett kapuoszlopak, és nézte, hogy a ganajrakás körül mint sürögnek a többiek. Ment volna ő is közéjük, húzta a kíváncsiság, de ugyanakkor valami lökte is el onnan; valami félelemféle, mert érezte, hogy ami ott készül, más minden játéknál, amit eddig együtt játszottak. Mégis: a kíváncsiság és a félelem kettősége marasztotta; se vissza-, se elmenni nem tudott. Jacsó közben felerősítette a fára az ökörláncot, amelynek lelógó kettős ága a két Szögi gyerek feje fölött kalimpált, s András látta, hogy Béla Csikófaszút rángatja a ganajrakás felé. A nagydarab, mélák gyerek se védekezni, se kiabálni nem mert, csak halkan nyöszörgött félelmében. Hanem ekkor kinyílt a verőcke, s a verőckében ott állt a gömbölyűre hízott Csekes sógor, szájában az elmaradhatatlan pipával, kezében pedig egy vadonatúj ostorral, amelyet az imént vásárolt Marcsa boltostól.- Hát ti micsináltok? - böffent a kapuban álldogáló Andrásra.- Csikófaszút akasztják... - szepegte a gyerek.- Akasztják? A gyerek bólintott, hogy igen.- Szóval no... Azt mondod?- Azt. Erre Csekes sógor kivette a szájából a pipát, a zsebébe dugta, majd megsuhogtatta az új ostort. Görbe lábaival mintha karikázott volna, sebesen ment az udvar hátulja felé, s András nemsokára hallotta, ahogy suhog az ostor és csattan. Suhog és csattan, suhog, csattan... S közben Csekes sógor szavai is csattogtak.- A keserves istenieket rakásra, hát akasztotok? Már gyilkolni tanultok? Nocsak, lódulj vissza... oda a sarokba... És az ostor vékony szíja süvöltött, vágta a levegőt, és Béla mezítelen alsó lábszárát, melyen tüstént felrepedt a bőr. Aztán János fiát parancsolta le a fáról, s neki még keményebben mérte az aznapra való emlékeztetőt az új ostorral.- A rohadt istenedet, aki megcsinált, hát erre tanítottalak? Mi?- Idecsapám - nyüszített sejpítve Jacsó -, idecsapám, de mitol mi csat ijecs- dettüt... Újra süvített az ostor szíja, s újra csattant. Jacsó jajgatott, és hangosan bőgött. Csekes sógor mérge pedig ettől a jajgatástól mintha meghatványozódott volna.- Nem elég a baj, a nyomorúság rajtunk, mi, hogy ti még külön nyomorúságot akasszatok ránk ráadásnak, az apád keservit, aki megcsinált... Akasztani, azt már tudnátok, szaros, kupcihér zsiványok... Köpte a mérgét kifelé magából Csekes sógor, s az új ostorával minden lélegzet- vétel után odacsapott a gyerekek közé. Jacsónak taknya-nyála összefolyt, s már jajgatni se tudott a fájdalomtól. Végül Csekes sógor fújt egy nagyot, eloldozta Csikófaszú csuklóján a kötelet, s - rúgván egyet rajta is - hazazavarta.- Eriggy, te máié... Ekkora tahonya mélák... Csikófaszú fölállt, és rohant ki az udvarból, mintha forró szurkot csaptak volna a seggire.- Na - mondta ekkor Csekes sógor -, most pedig rendet tesztek. Betemetitek a ganajrakást, utána mindent a helyére visztek. Ezzel, mint aki jól végezte a dolgát, bement az istállóba. A két Szögi szó nélkül fogta a vasvillákat, és sebesen hányta vissza a gödörbe a trágyát, hogy minél hamarabb eltűnhessenek Csekesék udvarából. Örültek,
