Irodalmi Szemle, 1991
1991/5 - Walter Ciszek: Oroszországban Istennel II
WALTER CISZEK OROSZORSZÁGBAN ISTENNEL II Este vártam az újabb kihallgatást, de sem akkor, sem a következő napokon nem vezettek elő. A napokból hetek lettek, s engem nem vittek kihallgatásra. A börtönnapok sivárságába rendszert vittem. Lélekben úgy éltem, mintha jezsuita rendházban lennék. A reggeli ima és mosakodás után egyórás meditációt tartottam. Néha órákat töltöttem azzal, hogy egy-egy elfelejtett versszakot felidézzek emlékezetemben. Ezekben a hetekben jellegzetes vészjelző vijjogással minden este megszólaltak a szirénák. Ilyenkor a cellákban az őrök kikapcsolták a világítást, és kigyulladtak az ajtók fölött a kék vagy vörös jelzőlámpák. Gyakran hallottam a légelhárító ütegek közeli dörgését. A börtönépület tetején is lehetett belőlük néhány, mert lövésüktől időnként a falak is megremegtek. Fejünk fölött német repülőgépek zúgtak, s ebbe a monoton zajba gyakran vegyült a városra hulló bombák tompa dörgése. Olykor a bombák süvítését is hallottuk, amelyet robbanás követett. Csak szeptember utolsó napján vittek újabb kihallgatásra, de alighogy leültem a padra, megszólaltak a szirénák. A kihallgató tiszt szó nélkül felugrott, megragadta a telefont, de még mielőtt vonalat kapott volna, a tetőn elhelyezett légelhárító üteg olyan erővel kezdett tüzelni, hogy a szoba beleremegett. Azonnal kialudt a villany, bejött az őr. megragadott s kilökött a helyiségből, majd levezetett a lépcsőkön. A folyosókon az ajtók fölötti kék és vörös fények megvilágításában kísértetiesnek tűnő árnyak rohangáltak. Újabb lefelé vezető lépcsők következtek, s a levegő nedvességéből és dohos szagából következtettem, hogy földalatti óvóhelyre érkeztünk. Itt az őr ideiglenes cellának szolgáló vasketrecbe nyomott, és rám csapta az ajtót. A sötétben a bombarobbanások dübörgését hallgattam, amikor a szomszéd ketrecből valaki megkérdezte: „Ki vagy?“ Önkéntelenül a belém rögződött Lipynszkit mondtam. Társalogni kezdtünk, bár az őr többször ránk szólt, hogy hallgassunk. Szavainkat el-clnyclte a bombázás zaja, csak annyit tudtam meg, hogy sok rabtársunk van itt az alagsorban. Ebben a sötétben, bombazápor közepette jólesett emberi hangot hallani. A végtelennek tűnő bombázásoknak mindig hirtelen vége lett. Valahol a távolban felbőgtek a légiriadó végét jelző szirénák. Utána mélységes csend következett. majd előcsörtettck az őrök és kinyitották a ketrecet. Visszavezettek a cellába, jelezve, hogy lefeküdhetünk. Október első hetében egyre gyakrabban kísértek bennünket az óvóhelyre. A bombázások napról napra erősödtek, s mi sejtettük, hogy a németek meg
