Irodalmi Szemle, 1991
1991/4 - Walter Ciszek: Oroszországban Istennel I. (Lőrincz Kató fordítása)
Oroszországban Istennel dított és megparancsolta, hogy azonnal keljen fel. A Lubljankában ugyanis minden folyosón csak öt-hat cella volt, így az őrök rendkívül gyakran ellenőrizték a foglyokat. Ezért rendületlenül róttam a cellámat, s közben azon törtem a fejem, miért kerültem ide, és vajon mit akarnak tőlem. Délig, amikor is a toronyóra elütötte a tizenkettőt, senki sem zavart. Akkor edénycsörgésre lettem figyelmes, s a reflexeim Pavlov kutyájáéihoz hasonlóan működni kezdtek. Végre az őr kinyitotta az ajtót, és egy pléhedényt meg egy alumínium kanalat nyújtott felém. A leves híg volt, itt-ott gabonaszemek úszkáltak benne. Halszagú volt. Amikor megkevertem, észrevettem a tál alján néhány halcsontot. Mivel a permi börtönben hallottam, hogy a csontok növelik az erőnlétet, a halcsontokat apróra szétrágtam, s egy-egy kanálnyi levessel lenyeltem. Amint a tálat szárazra nyaltam, máris a vacsorára gondoltam. A börtön napirendjébe be volt iktatva húszpercnyi séta az udvaron, de ennek az időpontját nem rögzítették. Néha reggel nyolckor kísértek ki bennünket, máskor meg délután hatkor került ránk a sor aszerint, hogy az őrök fent vagy lent kezdték-e a foglyok sétáltatását. Nem vágytam a sétára, mert a levestől egy kicsit felmelegedtem, odakint pedig csípős hideg volt. Nekem meg a vékony zakón és nadrágon kívül nem volt egyéb ruhám. Állandóan azt viseltem, amiben letartóztattak. A vacsora hat órakor volt, de néha már fél hatkor meghallottam az edények csörömpölését a folyosón. Ilyenkor türelmetlenül vártam az ajtó nyílását. Este viszontláttam a déli tálat és kanalat, de leves helyett a tálba két-három kanálnyi kása került. A lubljankai étrend nem különbözött a permitől, s ahogy később megtudtam, az oroszországi börtönkoszt csak nagyon ritkán változott. Á börtönben megtanultam nagyon lassan enni, hogy ez az élvezet minél tovább tartson. A lubljankai napirend egy további pontja volt, hogy egy órával az ebéd után az őr (ez mindig nő volt) a foglyokat egyenként a vécére vezette. Eleinte ehhez is hozzá kellett szokni; az őr a kémlelőlyukon keresztül figyelte az embert. A vécét mindössze egy padlóba vágott nyílás és egy talptámaszték alkotta. Ezt könnyebb volt megszokni, mint azt, hogy az embert állandóan figyelik. A fülke előtti helyiségben volt a vízvezetékcsap és a lefolyó, itt kellett kiürítenünk a cellából magunkkal hozott vödröt. A luxus csúcsát a fertőtlenítőszer jelentette, amivel a vödröt beszórhattuk. Minderre legfeljebb két perc állt rendelkezésünkre. Ha valaki ennél tovább tartózkodott a vécén, az őr sürgetni kezdte, s nem maradt ideje a mosdásra vagy kézmosásra. Amint visszavezettek a cellámba, folytattam a le-fel járkálást vacsoráig, majd a tízórai takarodóig. Akkor lefekhettünk, de a cellát megvilágító villanykörtét egész éjjel égve hagyták, hacsak nem kértük meg az őrt, hogy kapcsolja ki; ilyenkor csupán az ajtó fölötti kis szükségvilágítást hagyták égve. Előzőleg több mint negyvennyolc órát nem aludtam, így azt hittem, könnyen elalszom, de mégsem így történt. A takarodó után gyorsan levetkőztem, és bebújtam a két tiszta lepedő közé. A felső lepedőre ráterítettem egy vékony takarót, s állig betakaróztam. A matrac azonban nagyon vékony volt, így az ágy valamennyi keresztpántját éreztem. Elmondtam az esti imámat, de utána csak nem jött álom a szememre. Gondolataim egymást kergették. Először is azt szerettem volna tudni, mi lesz velem. Nem tudtam elképzelni, miért vagyok olyan fontos
