Irodalmi Szemle, 1991
1991/4 - Ferenczi László: A Márai Sándor Alapítvány tudományos konferenciája Ferenczi László Márai Sándor őrjáratai
Ferenczi László minket, hogy megismerjük azokat az országokat, és azokat az embereket, ahol és akiknek el akartuk adni a konyakot. Megtanultuk, hogy az adott szó többet ér, mint az írásos szerződés. Kitűnő kapcsolataink voltak a németekkel is. Georges Monnet önéletrajza az egyetlen - általam ismert - könyv, melyet Márai vallomásai mellé helyeznék. Ugyanaz az ihlet, ugyanaz az európai szellem, azonos vagy hasonló tradíció, és ugyanaz a megalkuvásnélküliség. Kassán vagyunk, de nem az illem miatt említem a Kassai őrjáratot. Már címével is a Napnyugati őrjáratra utal. Az első sorok az utalást egyértelművé teszik: „Ezt még felírom, hogy emléke maradjon. Valamit meg kell értenem, ezért írom fel. Néhány héttel a nap után, hogy a német csapatok bevonultak Párizsba, hazautaztam Kassára. Egy napra mentem csak, nem volt semmi dolgom ott. Most, idő múltával, elcsodálkozom, miért is mentem?... Valószínűleg, mert otthontalannak éreztem magam a világban.“ A két őrjárat terjedelmileg nagyjából egyenlő. A Kassai őrjárat Márai egyik leggyengébb könyve. Fáradt könyv, erőtlen könyv. Mondatai szürkék-nehézkesek, nem tudnak felrepülni. A szöveg kiérle- letlen, a kulisszák nem mindig meggyőzőek, a helyszínelés csaknem bántóan modoros. Vagy még inkább ügyetlen. Gondolok például arra a részletre, amikor a hegyi sétán a tetőre ér, és lihegni kezd. Zavaró a szimbolikája. De ha a Kassai őrjárat önmagában nem is, az élet és életmű egésze igazolja ezt a hegyi szimbólumot, ami éppen úgy lehet Jézus Krisztusé, mint Nietzschéé, vagy még inkább az évszázadokra építkező polgáré. Érezhető a sietség a könyvön. De ez a sietség a nemes szándék következménye volt. Mert a Kassai őrjárat lehet bármilyen gyenge könyv, nem méltatlan alkotás. A sietségnek lehetnek bárminő esztétikai következményei, olyan etikai parancs késztette, amely hitelesíti mindazt, amit Márai 1940 előtt és 1945 után mondott. A Kassai őrjáratban egyetlen szó sem üdvözli a Párizsba bevonuló győztest. Egyetlen szó, egyetlen mozdulat sem keresi a kiegyezést. Márai elutasítja, hogy a győzelemben végzetet vagy - világiasabb kifejezéssel élve - történelmi szükség- szerűséget keressen. Történelmi szükségszerűséget a győztesek emlegetnek mindig, vagy azok, akik lusták és tehetetlenek ellenállni, és a belenyugvásra keresnek alibit. Egyetlen szó sem üdvözli a győztest. Annál szigorúbb a kritika a demokráciák ellen. De nem a kívülálló kritikája ez. Ritka eset, amikor Márai többes szám első személyben beszél. Párizs bukása az írástudók veresége is, az övé is személy szerint. A Kassai őrjárat a vereséget el nem fogadó demokrata önkritikája, akit nem fertőzött meg a végzet vagy a történelmi szükségszerűség minden korban - csak más-más előjellel - oly divatos babonája. Márai az angliai légicsata idején írta könyvét. A légicsatára egyetlen konkrét utalás: a Spitzfire-t említi, mint repülőgéptípust, ezzel az 1940-re elkészült vadászgéppel nyerték meg az angolok a légicsatát. Amikor a könyv megjelent, a légicsata már eldőlt, a háború még nem, írása közben a légicsata kimenetele is bizonytalan volt. Márai soha sem apologetikus. Polgárságnak is, demokráciának is kevés oly szigorú kritikusa volt, mint ő. De kritika és vállalás, kritika és hűség feltételezik
