Irodalmi Szemle, 1991

1991/3 - Hizsnyan Géza: Halva született poénok (színikritika)

Halva született poénok

leáldozott, hogy kizárt dolog visszatérésük bármilyen „hatalmi“ posztra. Akik valamely hivatalban megmaradtak, azok gondosan hallgatnak a múltjukról, és éppen a Moórok kérvényeit igyekszenek elintézni. Teljességgel abszurdum tehát Moórnak az az elképzelése, hogy kórházi együttlétük hozza meg számára az áhított butikengedélyt. Abszolút anakronisztikus maga a pártkórház léte is, egyszóval az aktu- álpolitikai applikációkkal a történet értelmetlenné, követhetetlenné, logikátlanná vált. Szólhatna persze a darab mondjuk arról, hogy a két - meggyőződéséből nem engedő - kisember megint a történelem vesztese, ők lemaradtak a rendszerváltásról, esetleg arról, hogy a 60-as évek konszolidációja (a darab, ill. az előzményeként írt novella ideje) óta szinte semmi nem változott (az alakok és a közöttük fönnálló viszony ugyanis alapjaiban nem változott), csak hát nem erről szól. Az előadás kimenetele tehát már valahol a darabválasztásnál eldőlt. A rendező nem kapott fogódzót a szövegben ahhoz, mit is lehetne mondani a művel. A felsorolt logikai buktatók, dramaturgiai következetlenségek áthidalhatatlannak tűnnek, a színháziaknak tehát nem sok esélyük maradt. Talán nem véletlen, hogy a színlapon hiába keressük a dramaturg nevét. Meggyőződésem, hogy minden valamirevaló dramaturg, ha már mindenáron a Döglött aknákat kívánná színre vinni, akkor az eredeti - legalább önmagán belül koherens - változathoz fordul. A dramaturgiai segédlet híján Horváth