Irodalmi Szemle, 1991
1991/3 - Király Béla: Szerelem, etika, kritika (esszé)
Király Béla szimbólumának tekintjük, mint az ógörögök a kört, akkor a lehetséges továbblépést csak a két, szinte egyidős kortárs vindikálhatja magának. Marx a kontempla- tív filozófiától „balra“ tartott, a társadalmi csoportok, jelesen: a társadalmi osztályok felé. Kierkegaard „jobbra“ indult: a hegeli abszolút szellem reflexét, az individuumot, a szubjektumot védelmezi szenvedélyesen, látnoki erővel ragadja meg a XX. századi modern ember lelki vívódásainak, egzisztenciális problémáinak gyökerét. Marx a világot akarta megváltoztatni, Kierkegaard a világban elfoglalt hely megváltoztatása mellett dönt. Nem elhanyagolható tény azonban az, hogy míg Marx emigrációban fejti ki könyörtelen kritikáját, Kierkegaard odahaza marad, vállalva az otthonmaradás minden ódiumát. Az egyik a kor és az elődök által teremtett eszmelehetőségek élére lép, és intézményes formában, míg a másik a perifériára szoruló magányból, kiharcolt belső száműzetése élményéből alkot - tisztán, lekötelezettségek, kompromisszumok nélkül. „Amire a kornak szüksége van, az nem egy zseni - írja Kierkegaard -, mert valóban nincs hiány zsenikben, hanem egy mártír.“ 1855. november tizenegyedikén halt meg, fiatalon.
