Irodalmi Szemle, 1991
1991/3 - Hodossy Gyula: Le az iróniával! (Interjú Kukorelly Endrével)
Le az iróniával! sek az egyetemes magyar irodalom szolgálatában? És egyáltalán, mit értesz az egyetemes magyar irodalom fogalmán? • Ez a téma mostanság nagyon divatos, és erre természetesen mindenki azt mondja, hogy van ilyen irodalom. Számomra ez olyan trivialitás, amellyel igazából nem érdemes foglalkozni, mert mitől ne lenne? Ezzel inkább ne is foglalkozzunk, de hadd legyek egy kicsit az ördög ügyvédje. Egyetemes irodalom van is, meg nincs is. Aki magyar nyelven ír, az az egyetemes magyar irodalmat műveli. Magyarok vagyunk, a magyar kultúra gyermekei, és magyar nyelven gondolkodunk, írunk, mert más nyelven képtelenek vagyunk erre. Személy szerint nagyon meg vagyok elégedve ezzel a nyelvvel és kultúrával, és nem is akarok más nyelven írni. Abból a szempontból viszont nincs egyetemes magyar irodalom, hogy nekem egy sor magyar íróval nemigen van lehetőségem kommunikálni, mert semmi közöm nincs hozzájuk, miután egész másképp gondolkodunk a világról. Ettől még az egyetemes magyar irodalom részei vagyunk mindnyájan, de ez semmit sem jelent. Például Farnbauer Gáborral vagy Grendel Lajossal egész szorosan kapcsolódunk egy csomó dologban, de ugyanakkor a szomszéd utcában lakó magyar íróval, aki esetleg ugyanolyan idős, mint én, ugyanott nevelkedett, semmilyen viszonyban sem vagyunk, és nem tudnánk egy sör mellett öt mondatot sem váltani egymással. Az nem szempont, hogy ki milyen országban lakik pillanatnyilag, és azt hiszem, akkor leszünk valóban európaiak, ha az a probléma, amit a kérdésed takar, fel sem merül. Mi minden szempontból kapcsolódunk, lakjunk bár Pozsonyban, Dunaszerdahelyen, vagy éppen Pesten. Ez így rendben is volna, de még mostanában is, amikor magyarországi irodalomkritikusokat olvasok vagy hallgatok, az az érzésem, kevésbé veszik figyelembe a külföldi termést, mint az otthonit... • Ez sajnálatos, számotokra pedig katasztrofális dolog. Ostobaságnak tartom az olyan kritikusi csoportosításokat, amelyek képesek külön kezelni pl. a balmazújvárosi, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vagy a dunántúli írókat és például az erdélyi, a felvidéki, a budapesti írókat. Vannak magyar nyelvű szövegek, nagyon fontos, hogy ez dráma-e, kritika vagy esszé, de mint szövegeket kell őket kezelni. Hogy hol írták őket, csak ötödrangú szempont lehet. Az a kritikusi gyakorlat, amelyre te rámutattál, butaság. Hamvas Bélát és Szentkuthy Miklóst valamelyest előfutárodnak érzed-e? Ha igen, nem gondolod, hogy ez agyon van hallgatva? • Szentkuthyt gimnazista koromban fedeztem fel magamnak, és teljesen oda voltam érte. Olvastam őt egészen addig, amíg egyszer csak már nem bírtam, és megcsömörlöttem tőle. Annyira, hogy nem hiszem, valaha is a kezembe veszem. Egyébként nem mondhatom, hogy különösebben hatott rám, annak ellenére, hogy nagy formátumú embernek tartom őt. Hamvassal az a helyzet, hogy csak néhány évvel ezelőtt ismertem meg valamelyest az esszéit. Rendkívüli benyomást tettek rám, mert lenyűgözött az a tudás, amellyel rendelkezett; másrészt viszont az a fajta gondolkodása, mikor például kijelenti, hogy tejföllel kell enni az epret, és aki nem ezt teszi, az barbár - már nem nagyon tetszett. Ha azt mondaná, hogy nagyon jó tejföllel enni az epret, de aki tejszínnel eszi, annak is igaza van - egészen más lenne. Az esszéiről meglehetősen vegyes benyomásom van. Ami a Karnevált illeti - vállalom, hogy sokan elájulnak majd -, kifejezetten di
