Irodalmi Szemle, 1991

1991/1 - Tőzsér Árpád: Az Isten könyvtárosa (tanulmány)

TŐZSÉR ÁRPÁD

Az Isten könyvtárosa

(Vladimír Holan halálának tizedik évfordulójára, amelyről a költő hazájában nem emlékeztek meg)

Apollinaire-t szokták azzal ugratni a barátai, hogy mielőtt a Parnasszusra indulna, előzően mindig épp a Bibliotheque Nationale-ból fordul ki. Vladimír Holan, a cseh költészet nagy remetéje (aki Kampa-szigeti elszigeteltségéből - tehát 1948 és 1968 között - csak nagy néha, U lužnického semináre 18 szám alatti lakásából pedig - ahol 1968-tól 1980-ig, tehát haláláig lakott - állítólag csak egyetlenegyszer mozdult ki) nem volt az az ember, akit bármivel is ugratni lehetett volna, de mivel egyik legjelentősebb verskompozíciójában, az Éjszaka Hamlettelben ő Shakespeare-t az „Isten könyvtárosának“ nevezi, talán nem kegyeletsértés, ha halálának tizedik évfordulóján azzal kezdjük emlékezésünket, hogy őbenne magában is volt valami „könyvtárosi“, hogy verseit olvasva az az érzésünk, hozzá is elsősorban a könyveken, tudós elméleteken, filozófiákon át jutott el a világ, jutottak el az ismeretek, s még inkább az ismeretek vonzotta ismeretlenek, s hogy ilyenféleképpen egy kicsit ő maga is „könyvtáros“, az „Isten költő-könyvtárosa“ volt.

Csakhogy Holan esetében ez a kép nem jelent többet, mint azt a tényt, hogy ő távolról sem a hagyományos élményköltészet értelmében élte a dolgokat: a világ „fizikus“ re zét ő eleve átéltnek tekintette. (A szabad függő beszédnek köszönhetően még a költészetére annyira jellemző kis terjedelmű történet-versek is személytelen, valamiféle „ez mással történt meg“ jelleget kaptak.) Őt kezdettől fogva és végig az a fizikus világon túli világ érdekelte, az a „metafizika“, amelyre az előbbi csak úgy utal, mint fényre az árnyék, létre a hiány.

De hogy ebből a „metafizikus világból“ egy költői kozmoszra valót összefogjon, ahhoz a fizikus világnak annyi adatára, filozófiai, történelmi és művészettörténeti ismeretére, bölcsességére és közhelyére, megélt (vagy megélhető) élethelyzetére volt szüksége, amennyit valóban csak egy feltételezett Isten könyvtárából meríthetett. S merített is. Mégpedig úgy, hogy ezeket a holt adatokat, ismereteket, közhelyeket, mások által megélt helyzeteket előbb a költészet hatalmával életté tette, aztán - megint csak a költészet hatalmával: kihagyásokkal, eltépett grammatikai szerkezetekkel, vagy éppen fordítva: pontos grammatikai szerkezetekbe rendeződő fogalmi és képi paradoxonok sokaságával - problematikussá csonkította őket, s a visszanyesett részek az ismeretlen, a titok irányába mutatnak.

Holan talányos (számtalan értelmezési lehetőségével és halálközpontúságával