Irodalmi Szemle, 1991
1991/3 - Václav Havel: A kiszolgáltatottak hatalma (esszé) III. rész
Václav Havel kifinomultabb formájává változtatná, aminek következtében azonban nem lenne többé sem egyéni, sem közös kiindulópont (az efféle megoldás feltűnően emlékeztetne a „disszidensekről“ alkotott ama hamis felfogásra, miszerint azok különleges helyzetüknél fogva a kiválasztottak csoportjába tartoznak, és saját külön párbeszédet folytathatnak a hatalommal). Egyébként a „párhuzamos struktúrákban“ folyó mégoly pezsgő élet is, a „párhuzamos polisznak“ még a legkimunkáltabb formája is - legalábbis a poszttotalitárius rendszerekben - csak úgy létezhet, hogy az ember ugyanakkor ezer meg ezer szállal kötődik az elsődleges „hivatalos“ struktúrához, ha másképp nem, hát legalább úgy, hogy annak üzleteiben vásárol, annak a pénzével fizet, s mint állampolgár annak a törvényei szerint él. Bizonyára elképzelhető egy olyan élet, amely „alantasabb“ vonatkozásait tekintve a hivatalos struktúra része lenne, a „magasabb rendűeket“ tekintve pedig a „párhuzamos poliszban“ virulna - de nem lenne-e vajon az ilyen élet - mint program - csupán egy változata a tudathasadásos „hazug életnek“, amelyben így vagy úgy mindenki más kénytelen élni? S nem lenne-e ismét csak annak a bizonyítéka, hogy a nem általános érvényű és „nem modellértékű“ kiindulópont nem lehet értelmes egyéni kiindulópont sem? Patočka gyakran mondogatta, hogy a felelősségérzetben az a legérdekesebb, hogy mindenhová magunkkal visszük. Vagyis hogy itt és most, térben és időben azon a helyen kellene és kell vállalnunk és elfogadnunk, ahova az Úristen állított, és nem háríthatjuk el azzal, hogy megfutamodunk előle, teszem azt egy buddhista kolostorba vagy a „párhuzamos poliszba“. Annak, hogy a buddhista kolostorba való elvonulás mint a nyugati fiatalság egyéni vagy csoportos kiútkeresése oly gyakran csődöt mond, nyilván egyes- egyedül az az oka, hogy az effajta kiútkeresés híjával van annak a bizonyos egyetemességnek (minden ember nem lehet buddhista szerzetes). E kiút ellenpéldája a kereszténység: kiút számomra itt és most - de csakis azért, mert bárkinek, bárhol és bármikor az lehet. Vagyis: a „párhuzamos polisz“ messzebbre mutat, és kizárólag az egész iránt és az egészért érzett felelősségtudat elmélyítéseként van értelme, eme elmélyítés legalkalmasabb helyének megleléseként, vagyis semmiképpen sem az előle való elmenekülésként. (folytatjuk) F. Kováts Piroska fordítása