Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - Kulcsár Ferenc: Júdás; Susanna (versek)
Kulcsár Ferenc szélroham, szívembe árad s elönti lánggal testemet, mely kitágul az olajfák illatában s lebeg... Ringatózik s úszik örök, forró fényben, erre vágytam kezdetektől, már az anyaméhben. Szeretetre, igen, minden porcikámban, mit nem találtam szegény, tébolyult anyámban, és a többi boldogtalan asszony- állatban sem, akiknek a láttán, jaj, mindig megdermedtem. Élsz-e még? Vagy lecsuklott már végleg megcsúfolt, töviskoronás fejed? Ó, befogadta, érzem, tekinteted bűneimet, minden szenvedéseimet. Teljesül hát, betelik a Nebo-hegyi jóslat: most, amikor kialszik bennem a Nap, köröttem vakítóak a sugarak: halálom által a méretlenbe árad szét a lelkem, s szeretni tudom sorsomat. Az életből a létbe szállók el, s mert megfizettem mindenért, Ádám végül magához ölel. Susanna Tudatlan falusi asszonyállat voltam, galileai hitvány, lelketlen némber, kicsit kapzsi, kicsit zsémbes, csoroszlyaarcú, pletykaéhes. Amikor nálunk járt, s a tó mellett prédikált, mindjárt láttam, mennyire meggondolatlan s gyermeteg. Megsajnáltam, s mivel mondhatatlan jó volt közelében lennem, úgy döntöttem, mellette maradok. Bár dühített, hogy boldog-boldogtalan a nyomában caplatott, leprások, vakok, koldusok, ringyók, szajhák, kerítőnők, cafatok, éreztem valahogy, anyja helyett anyjává kell lennem, mosnom reá, itatnom, etetnem. Hisz olyan élhetetlen! Nem tud semmit fertőről, mocsárról, s hiszékeny, mint a kisgyerek:
