Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - S. Forgon Szilvia: Metaforikus képalkotás a Szigeti veszedelemben (tanulmány)
Metaforikus képalkotás a Szigeti veszedelemben A metaforák tárgya A metaforákat és hasonlatokat, tárgyukat vizsgálva két nagy csoportra oszthatjuk: a) egy részük a műeposzokból való átvétel, b) más részük Zrínyi eredeti leleménye, miközben sokszor elég nehéz eldönteni: átvételről avagy eredeti kettősképről van-e szó. Viszonylag könnyű a dolgunk a műeposzokból átvett képek esetében. Ezek egy része a ragadozó állatokkal kapcsolatos analógiára épül, és leggyakrabban az oroszlán, leopárd, tigris, farkas, illetve a sas, sólyom képek köré csoportosíthatók. A leggyakoribb az orosztá/jhasonlat, illetve -metafora, mely eredetét tekintve Homéroszhoz nyúlik vissza. Az Iliászban számtalan helyen olvasható, hogy a hősök oroszlán módjára küzdöttek - az elődök példáját követve Zrínyi is válogatás nélkül alkalmazza a török és magyar hősökre egyaránt. Felhasználja a szigeti bán jellemzésére éppúgy (VII/51, XV/56), mint Szulimánéra (V/6). De ez a remek hasonlat érvényes Thury Györgyre (II/7), Farkasicsra (III/101) és Radovánra (X/35) is, míg a török vitézek közül Delimán az, akit hol „sivó oroszlánynak (VIII/18), hol „szüves oroszlánynak nevez: „Mint szüves oroszlán sok vadászt erőben Ha lát, nem fut, haraggal előttök megyen. Delimán így ballag karddal kapu felé...“ (X/86—87) Ebbe a családba sorolhatjuk még az olyan hasonlatokat is, amelyekben leopárd (IX/74), tigris (111/80), vagy egyszerűen a „vad puszta Líbiábul" szerepel. E hasonlattípus gyakorisága már-már formulaszerűen hat az eposz nyelvezetében, de sok más szókép köré csoportosítható metaforáról is elmondható, hogy sztereotip jelenségként énekről-énekre visszatér. Ezeknek ismétlődő, sztereotip alkalmazása egyébként szintén része az ún. eposzi közvagyonnak. Már Homérosznál is megfigyelhető, hogy sorok, képek térnek vissza, azonos, vagy megváltozott jelentésekben - egyrészt a szimmetria igénye miatt (azonos helyzeteket azonos szavakkal tolmácsolni), másrészt a mondandó ' kihangsúlyozása céljából. Az eposzi hagyományokat követve a visszatérő helyzetekben Zrínyi is legtöbbször ugyanazt a metaforát használja. „Higgyed Szigetvárban éh farkasok laknak.“ (111/12) •- inti a Siklós alá érkező Mehmet basát Szkender bég. A török táborban öldöklő Juranics és Radivoj is „két vad farkashoz“ (IX/46) hasonlók, de így jellemzi a költő Delimánt (1/75, XIV/85), sőt a szultánt is (11/84). A barmok körül ólálkodó „két vad farkas“, az egymással birkózó „erdei kegyetlen fene bikák" képe szintén az Iliász és a többi hőseposz hatására született. A külföldi műeposzokra, antik mintákra emlékeztetnek azok a szóképek is,
