Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - Monoszlóy Dezső: A hamelni patkányfogó (novella)
A hamelni patkányfogó rendőr. A nénike egyenesen feléje tart, magyaráz valamit, a rendőr bólogat.-Hé! Ezt eleresztem a fülem mellett. Nyugodtan szedegetem a lábamat.- Álljon meg! Megállók.- A hölgy azt állítja, meg akarta támadni. Megfordulok, és elmosolyodom. Ha mosolygok, egész arcom reszket. Olyan vagyok ilyenkor, ejnye, ki is mondta, minte egy röhögő szivacs. A hölgy felé fordítom a pofámat. Méghogy hölgy. Néni. Igazi néni.- Miből tetszik gondolni? Nem válaszol, csak pislog. Úgy pislog, mint halottak napján a mécsesek.- Talán ebből? - szakállamba simogatok. Úgy szokták mondani, ugye, vörös kutya, vörös ló, vörös ember egy se jó. De hát mit csináljak? Ilyennek szült az a szegény jó édesanyám, isten nyugosztalja. Ehhez az életrajzi részlethez a rendőr se tud mit hozzáfűzni, zavartan topog a csizmájával. A nénike szégyenlősen lesüti a szemét.- Persze ilyen kezekkel - felmutatom hatalmas lapáttenyereimet - könnyű lenne valakit megfojtani. Csakhogy az ilyen mancsok másra valók. Tetszik tudni, mire? Zongorákat meg bútorokat cipelek velük, iderakom a nyakamra a gurtnit- kissé összehúzom magam és cammogva körüljárom őket hórukk, hórukk! így ni. Most már a rendőr is mosolyog, szeme sarkát rám csillantja, de a nénihez szól:- Hol lakik a hölgy?- Itt a közelben.- Hm. A néni nem szól többet. Én meg utána. Mentegetőzve, vissza-visszafordulva, mintha csak érdeklődnék, elférünk-e mindketten a járdán. A rendőr azonban csak biccent, talán a zongorákra és a nehéz bútorokra gondol. Én is. Egyszer majd valóban kipróbálom. Egy csigalépcsős ház torkába bedugom a hüvelykujjamat, s homlokáig feltáncoltatom a zongorát, egészen fel, a legtetejéig. Most azonban másra kell ügyelni. Ez az utca is szobára hasonlít, helyesebben még csak előszobára. Itt kell letenni a kabátot meg a kalapot. Ha egyik sincs, a terhes gondolatokat. A szobába már csak könnyedén szabad belépni. Megigazítom a nyakkendőmet, és csomót kötök a zsebkendőmre. A csomókötés fontos művelet. A csendhez tartozik, e nélkül bennem zavarogna a hamelni patkányfogó elérhetetlen dallama. A nénit később megtalálták. A vörös szakállat nem. Azt még aznap este újságpapírba csomagolva a szemetesládába dobtam. Hát így van ez. Hej-hó, hej-hó, hej-hó, a hamelni patkányfogó dallama azóta se jut az eszembe.
