Irodalmi Szemle, 1991

1991/12 - Farnbauer Gábor: Fantazmák3. (gondolatregény)

Fantazmák 3. alternatíváját kellene tolerálnia, hanem egyszerűen a mindenkori mási­kat, amennyiben ő nemcsak saját alternatívájának élete, hanem elsősor­ban az Élet alanya, amelynek vannak más alternatívái is. Az önmagukat kizárólagosító alternatívák kölcsönös toleranciája — kár­tyavár kényszerengedményekből. Aki nem tud különbözni önmagától, az nem hagy különbözni mást sem. Az „én különbözésem tolerálása” nem a többiek tette. Azt, hogy engem toleráljanak, nekem kell megtennem. Nem várhatok vele másokra. Ha várok, akkor arról van szó, hogy kényszerengedményt akarok tenni. Szer­ződést akarok kötni, hogy én nem bántlak téged, te se bánts engem. Ezt általában az a fél szorgalmazza, amelyik vesztésre áll. Ez nem az én cselekedetem, amellyel megkülönböztethetném és elvá­laszthatnám azt, ahogyan (én) élek, attól, hogy élek (mint mások). Ha ezt az egyének többsége megtenné, akkor a tolerancia nem volna kár­tyavár. 40.5 Persze, fölöttébb különös kitömi valamely nemes rabságból, ha vonakod­nak ránk rakni a láncait. 40.6 A csehek jól akarnak élni, mi meg magyarok akarunk lenni. 40.7 Ebben a dologban nem lehet érvelni. Meghatározó probléma, de egyál­talán nem fontos. Az élet függ tőle, de a gondolatot nem minősítheti. Alapvető, de nem lényeges. 41. Annyira, de annyira kásás az arcod! 42. Ez a végsőkig kiélezett erkölcsi dilemma — amelyet úgy lehetne meg­fogalmazni, hogy hol van az a pont, amelytől számítva a tanúsított en­gedékenység nem vereség, és nem is alakoskodás, hanem értelmetlen erény — nem pusztán elvi lehetőség és játék a gondolatokkal. 411 Például, egyszer mentem az Erdélyben valahol a néptelen, külvárosi si­kátorokban, úgy az emberélet útjának felén lehetett az, és ott egy fel­hergelt bandával kerültem szembe, akik azzal a kérdéssel szorítottak egy erkölcsi, mondhatni ontológiai dilemmába, hogy román vagyok-e?! 412 Mondhattam volna azt, hogy igen, román, de ekkor esetleg később kér­dőre vonva, alakoskodásomat saját büszke nemzettudatunk bélyegezhet­te volna jellemtelenségnek. 413 Mondhattam volna azt, hogy nem, magyar, így azonban, becsületemet ment­ve, életemet tettem volna ki az elvakult indulatoknak és husángoknak 414 Mondhattam volna, hogy: ,Éppen ellenkezôlegľ’, bár amazok, feltehetően nem túl fogékonyak a becketti humorra. 415 Tudatomon egy pillanat töredéke alatt suhantak át lehetőségei(m), és e lehetőségek gondolati korlátait feltehetően csak a vészhelyzet hőfoka

Next

/
Thumbnails
Contents