Irodalmi Szemle, 1991

1991/12 - Farnbauer Gábor: Fantazmák3. (gondolatregény)

Farnbauer Gábor

3.1 A regényírónak voltak különféle gondolatai. Egyszóval, annyi gondolata volt, ami egy embernek már sok. Ezért kigondolt két szereplőt, és az egyik szereplő gondolta gondolatainak egyik felét, a másik szereplő pedig gondolatainak másik felét gondolta. így egy időre megkönnyebbült. De az a két szereplő reménytelenül összekülönbözött, mert ugyanazon kellett osztozniuk. Összekülönbözésük tárgya legyen egy harmadik ember (gondolata), akit a két előző szereplő nagyon szeret.

3.2 Kisvártatva az egyik szereplőnek felettébb megszaporodtak a gondolatai, úgyhogy el is kezdte azokat sorolni. Nem akart semmit a véletlenre hagyni. Alfától Omegáig haladt. Annyit spekulált arról, hogyan happolja el a harmadik szereplőt a második elől, hogy nem maradt ideje elhappolni. Sok egyéb talányt megfejtett, de azok ketten már rég egymáséi voltak, és ő még mindig csak spekulált. Attól kezdve azonban a regény cselekménye mellékvágányra futott, mert az egyik szereplő özönlő gondolataitól semmi nem tudott megtörténni. De nem azért, mert nem jöhetett szóba. Éppen ellenkezőleg, mert minden elképzelhető szóba jött. És mielőtt valami megtörténhetett volna, már máson gondolkodott. Nem tudott semmi sem megtörténni rendesen, kivéve a gondolatokat. Annak viszont nem volt akadálya, hogy ezekben a gondolatokban bármi megtörténjék. Többek között elgondolta azt is, mi lett volna a cselekmény további iránya, ha ő nem kezd el gondolkodni. De elkezdett... Végül pedig pórul járt, mert rájött, hogy mindenért felelős. Egyébként ha nem jön rá, akkor is pórul jár, mert mindenképpen felelős mindenért, ő már csak ilyen.

3.3 így járkált a világban vak és éhező akarattal, sodródott egyik helyzetből a másikba, a szája be nem állt soha, és szólongotta az embereket, hogy valaki mondja meg már neki, mit tegyen?!

3.4 És akkor a regényíró úgy döntött, hogy most már ezt annak írja, aki elolvassa.

4. Gubbasztok az éji csendben, és kihűl a kávém. Elszáll belőle a HŐ. Mondhattam volna kétszáz évvel ezelőtt. De amikor most már kétszáz év múlva is van?

5. A szép irodalom:

Kirajzottak akkor a szavak. És el is kezdtek rögvest formákat ölteni természetük szerint és nemük szerint: szaporodni indultak a tetszetős, kerek formák, mert az ügyetlenek és a suták készségesebben nyílónak meg újabb, találóbb gyülekvések felé. Mindazonáltal, minden szakadatlan szerteszóró- dásban sokasodott az örömök tülekedése. Es lettek olyan gyönyörűségek, hogy nem is ismerték már a szavak és a betűk dadogó leleményének édes kísértését. Sziklabálványok lettek azok homoktengeren. Ott találkozhatott