Irodalmi Szemle, 1991
1991/12 - Mórocz Mária: Epilógus (elbeszélés)
Mórocz Mária sága, ami miatt nem is merte elhinni, hogy ezt a kapcsolatot képes továbbvinni- s mégis annyi mindent bemeséltem magamnak. Pedig állandóan figyelek, hogy ne verjem át magam... Amikor ott ültünk a szobában, én nem éreztem, hogy szikrázik kettőnk között a levegő, csak azt, hogy rögtön elájulok az álmosságtól, persze közben azt is kívántam, hogy megérints, de ezt tőled függetlenül kívántam. Nem az kellett, hogy Te megérints, hanem hogy a férfi, aki ott van mellettem és tudom, hogy kíván, megérintsen. Ez a kétség azonban nagyon rövid ideig tartott, s a figyelmességed, gondoskodásod, a jelenléted elhitette velem, hogy ezeknek a történeteknek van folytatásuk. Az érintéseknek hittem. Azt hittem, az már nem lehet színház, amikor két ember egymásra marad a sötétben. Tudod, vannak pillanatok, amelyeket az ember összegyűjthet, apró kis ékszerek ezek, hamisítatlanok. Amikor éjjel felébredtem, s a nagy sötétben nem láttalak, csak éreztelek, a kezemmel elindultam, csendben, lopva, hogy megtudjam, merre vagy, abban a pillanatban ott volt az ujjad a homlokomon. Odasettenkedett, s szinte ugyanabban a pillanatban érintettük meg egymást, ugyanabban a pillanatban hiányoztunk egymásnak. Ezek azok a dolgok, amikben még volt erőm hinni, mert nagyon akartam, hogy így hazudni már ne lehessen! Olyan volt az érintés, mint az érintés. Mintha...“ Miután Eszter végigjárta a bizonytalanság poklát s bizonyosságot szerzett, a kedélyes és disztingvált, valamint a szolidáris és elnéző, az egymást kölcsönösen a jó anyjába küldés szertartásnak emléke elhalványult benne, s úgy gondolta, épp itt az ideje, hogy valami hasznosat is tegyen. A versíró tanfolyamot az első előadás után megszakította, s csak azért nem közben, mert menstruációs fájdalmai a pádhoz szögezték, s ha megmozdul, ordítania kell kínjában. Lírikusi pályafutása ezzel csődöt mond. Ennek tudatában kellő melankóliával bolyong a város utcáin, amikor az egyik mozi előtt, kommunikációéhsége csúcsán lecsap rá két Testvér. Tanúként él vagy két hétig, aztán úgy gondolja, hogy ettől perverzebb és önkorlátozóbb társaságot még nem látott, ezért - amikor már nem lesz más mulatsága - beáll közéjük, de most visszatér a klasszikus értékekhez. „Az ember nem tud lemondani a maga meghaladásának vágyáról, s ha többé tiszta formában nem áll rendelkezésére ideológia, mely akár a túlvilág, akár a tökéletes társadalom képzetével a teljesség eszményét kínálná - kerülő úton célozza meg a kívánt teljességet: saját hétköznapjait mitizálja.“ (Bíró Yvette) így Eszter úgy érezte, eljött az ideje annak, hogy gondoskodjon a saját folytonosságáról. A közélet markáns egyéniségeként lépett a sajtó színterére, a feminizmus ellenlábasaként. Ebben az időben publikált néhány tanulmányt a Nő című hetilap hasábjain az anyaság szerepéről, a nő helyzetéről, a teljes család szükségességéről. Eszter közben várakozóan figyelte önmagát. Erezte, hogy mindez valaminek az előjátéka, hogy ez is csak átmeneti állapot, s hogy egyre ível valami felé, amiről neki nem lehet tudomása, nem siettetheti, bármennyire szeretné. A nyugodt és megadó várakozás majd meghozza a gyümölcsét, ami részben igaz is lett, hiszen Eszter az első adandó alkalommal gyereket csináltatott magának. A fiúnak azt mondta, hogy tablettát szed, így amikor kiderült a dolog, szörnyű veszekedés zajlott le közöttük, s Eszter már mindenre hajlandó lett volna, csak ne kérjék tőle, hogy elvetesse a gyerekét, akitől a csodát várta. A fiúnak azonban nem volt házasulandó kedve, így kiadták egymás útját. Miután Eszter magára
