Irodalmi Szemle, 1991

1991/12 - Mórocz Mária: Epilógus (elbeszélés)

Mórocz Mária gyámkodik felettük. Remélem, valamelyik karácsonyra tévedésből vagy tájéko­zatlanságból Csáthot vesz a két kölyöknek. Jó látvány lehetnek: két fej, amelyen kidudorodnak az erek az erőlködéstől, hogy hálásnak látsszanak. Kérdem én, mi köze van ennek Krisztushoz? A szeretethez, meg a többihez. Nagyapám mon­dogatta mindig, amikor békítgette maga körül a kölyköket, hogy a szeretet nem hivalkodik, nem panaszkodik, csak hallgat: bölcsen és nemesen. Én már nem is­mertem őt, de van egy fénykép róla, ahol mintha ezt mondaná - ezért gondo­lom.“ - írja Eszter a nyolcadikos füzete egyik lapjára, majd tovább folytatja egy sláger szövegével, ami körülbelül arról szól, hogy miért fáj a szív, ha nem sza­bad... s amit a matektanárnő idejében felfedez, s kéjes diadallal olvastatja fel az óra közepén. Neki mindig is voltak elvei a pedagógiáról. Ha a gyerek mulat né­hány percet, utána sokkal inkább tud összpontosítani. A gyerekek ez alkalommal tovább szórakoztak, Eszter ugyanis hosszú percekig vonakodott felolvasni az em­lített slágerszöveget. Azt mondta, mélységesen magánügynek tekinti a dolgot. Ezt annyira fennkölten sikerült mondania, hogy kiváltotta az első röhögéshullá­mot. Ekkor a tanárnő szánta rá magát az olvasásra - röhögéshullám. Ez a füzet valamilyen csoda folytán elkerülte a lomtalanítást, így természetes, hogy Eszter húga - aki Eszter mostohaapjának első gyermekeként született - magáénak érez­te, s nemsokára a legújabb divatirányzat remekeit örökítette meg benne, nem beszélve zsenge verselői próbálkozásairól, melyek egyikének megírását novem­ber hetedike alkalmából adta fel az iskola vezérkara az agilis osztályfőnöknő un­szolására, speciálisan a harmadikosok számára - gondolván, ez az esemény majd pótolja az elsőáldozás szertartását, amely ebben az időben lett volna aktuális, ha a szülők némelyike nem csempészte volna át gyermekét a környező falvak plébánosaihoz, esetleg az irigykedés és a felszín alatti torzsalkodás fenntartásá­nak érdekében külföldre, átmenekítve a hagyományt. A többiek és Eszter húgának verssoraiban tobzódtak az indulatszavak, durra­nások, felemelt öklök, repdeső galambok - akárcsak egy külvárosi futballmér­kőzés utáni színtér. Eszter mégis öngúnnyal lapozgatta az újra felfedezett füzet lapjait, hiszen jól tudta, hogy ha annak idején ilyen kollektív felbuzdulást szer­veznek, ő is részt vesz benne. Pontosabban: akkor vesz részt az egészben, ha ké­pes végigcsinálni a biztos győztes önbizalmával és a biztos elsőség tudatával. Ha nem vesz részt az egészben, az vagy azért történik, mert az első helyre több esé­lyes van, vagy pedig öntudata lanyhult, s ezt megerősíteni akarván újra a külön­bözés öntömjénező kívülállóságába vonul. Ezért ne higgyük, hogy a dolog vala­milyen felsőbb erkölcsi megítélése kényszeríti őt a visszavonulásra. Ez a tudat, melyet nagyon nehéz volt elfogadnia, elrontotta az egész napját. Volt még vala­mi, ami nyugtalanította, ami alattomosan megbújva tudatának jól elrejtett zugá­ban figyelmeztette magára. Jelen volt. Épp annyira, hogy tudni kelljen jelenvaló­ságáról, ám nem annyira, hogy a tartalmához hozzáférkőzhessen. Álmában vélte megtalálni a választ, melyet nagyapja tolmácsolt neki, hiszen életre kelt a fény­képen, s mintha mondott volna valamit, bánatosan megadón, majd a fénykép kimerevedett, s az alján megjelent a „Műszaki hiba“ felirat. Az ezt követő álom azonban sokkal inkább megkínozta Esztert. Állandóan menekült egy gyilkos elől, aki mindannyiszor utolérte. Álmában egy katolikus templom melletti paró­kián próbált elbújni, magára húzott egy túlhasznált plédet és lélegzet-visszafojtva

Next

/
Thumbnails
Contents