Irodalmi Szemle, 1991
1991/12 - Csehy Zoltán: Theatrum ceremoniale; idill; a vágy vagyok; helyzet; 030; csendélet; 024; konstrukciós hiba; illésházi canto (versek)
Csehy Zoltán homlokod fölött poshad a haj hónod alatt puha szöszözmény életért kiált a legkurvább lélek túl nagy az isteni bírság vajon mit sejtet e huszonnégy kefenyélre száradt ujjlenyomat? vajon hány felnyársalt ősapa éledne föl s fakadna sírva ha nem lenne oly makacsul hallgatag a büszkeség az önérzet a halálvállalás és az undor? e lapát itt ereklye kígyót-békát hánytak vele egykor az indulat ágyúi merevednek szállong a por mint akkor kemény hosszú forró ágyúk messzire lövik az álmot csendélet ugyanaz a megunt abrosz dülleszti köldökét felém vagy 2 hete már a magány érdemrendjét viselem arannyal futtatva be szívem fölött pár ujjnyira a saroktól kifelé énem kópiái terebélyesülnek nem bírom el immár volt-van-magam ócska pátosszal ékes a gyűrtelenített jelen.
