Irodalmi Szemle, 1991
1991/12 - Hizsnyai Zoltán: Találkozás egy fiatalemberrel (Ajánlás és vallomás)
Találkozás egy fiatalemberrel Csehy Zoltán elmereng, közbeszól, kérdez és felel, rám néz, magába száll, titkon talán lazít, talán zavarja ez a förtelmes hang, ez a túlhangsúlyozott bölcsességmoslék, ez a vesztét érző nyájasság, ez a reflexszerű alkalmazkodás... Talán ért, de nem ért meg, talán nem ért, és nem is akar megérteni, talán számon kér, talán sajnál, talán lesajnál, talán közömbös... Egy bizonyos: tizenhét éves, s akármit gondol rólam, igaza van. Mert, sajnos, nekem, a fiatal (még mindig így jelzőznek!) költőnek sem könnyű már számot adnom a tálentumról.- Nézd, ha a versírást a belső letisztulás eszközeként értelmezem és ilyen értelemben sikerrel alkalmazom, nyugodtan fittyet hányhatok minden velem szemben támasztott elvárásra. Ezt már megírták, ide már eljutottak, így már írtak - mit érdekel! Nekem magamnak kell végigjátszanom, végigküzdenem, önmagamban kell megvalósítanom mindent. A formai technokratizmust látszólag a fejlődés illúziója, valójában a teljesítmény, s az az által kiérdemelt tekintély működteti. Végső soron: a hatalomvágy. A megkülönbözni akarás, de külső eszköz által. Nem felülemelkedni, hanem magam alá gyűrni! A végső kérdésekkel leginkább (legkomplexebb módon) szembesülő műfajban nem beszélhetünk fejlődésről. A technika fejlődik, a művészet nem. A világnézet módosul, alakul, változik. De az sem fejlődik. És a költészetre alkalmazva az önkifejezés sem úgy értendő, hogy valami létezőt nyelvileg meg kell ragadnom, hanem úgy, hogy nyel- vi-szellemi-lelki indukcióval létre kell hoznom, meg kell alkotnom. Tehát az eszköz választ engem. Ha én (de hol vagyok még én?!) választom az eszközt, káprázatos gazdagságú dekoratív formákkal akár, csak illusztrálom megvalósulatlan önmagamat.- Ez mind szép, de... - szólal meg beszélgetőtársam.- ...erre még ne igyunk! - vágom rá, és kezet nyújtok. A fiatalember elköszön. Én visszabaktatok a szerkesztőség mindenkori jelen idejébe, a mondatszerkezethez, az írásjelekhez, hogy a kéziratok posványos halmaiban, a metaforák liános dzsungelében (és önmagamban) végbevihetetlen feladatomat, a rendet újult erővel kíséreljem meg megteremteni. Utána nézek. Bizony, ő sem tehet más egyebet... Hizsnyai Zoltán
