Irodalmi Szemle, 1991

1991/12 - Tóth László: Napló és töredék: nyolcvanas évek (tanulmány)

Napló és töredék: nyolcvanas évek

tűk, egymás naplóit írtuk - üldöztetésünkben sok volt a hasonló elem, mert az üldözőink (és a módszereik) is kísértetiesen hasonlók voltak egymáshoz.

De ez a kör valószínűleg tovább is tágítható.

Mivel azonban nem kedvelem az erőltetett párhuzamokat, ide kapcsolódó sejtésemet - annak hosszas kifejtése és kommentálása helyett - itt most csupán egyetlen egyszerű kérdésben fogalmaznám meg. Vajon nem furcsa-e, nem gyanús-e, hogy a nyolcvanas évek elején szinte egymás sarkára hágva sorjázott a mi kiutálásunk az Irodalmi Szemléből Pozsonyban, Veress Miklósék régi Mozgó Világának felfüggesztése Budapesten, Sziveri János Új Symposionának már említett gleichschaltolása Újvidéken, vagy a Szőcs Géza Echinoxa körüli botrány Kolozsvárott? Volt tehát Irodalmi Szemle-ügy (bár a szóban forgó „ügyek“ sorában ez a legkevésbé ismert és a legkevésbé látványos, jóllehet, súlyos következményekkel járt ez is - ez utóbbiakat említve, természetesen nem a magam eljövetelére gondolok), volt Mozgó Világ-ügy, volt ÚjSymposion-ügy, volt Echinox-ügy. S bár ezek az „ügyek“ nem nagyon vannak közelebbi kapcsolatban egymással, legalábbis a közvetlen kapcsolatot illetően, most, az azóta eltelt évek és a Kö- zép-(Kelet-)Európában lejátszódott történelmi események távlatából látszik csak igazán, hogy noha külön-külön „ügy“ volt valamennyi, mégis mennyire ugyanarra a rugóra „járt“ mind. Ugyanarra a rugóra, mert régiónkban a hatalmat is ugyanazok a rugók működtették.

De van más is, ami feltűnt ezekben az ügyekben.

Ez pedig az, hogy nagyjából ugyanannak a nemzedéknek, vagy legalábbis nagyjából ugyanannak a két egymást követő nemzedéknek, az akkori fiatal(abb) generáció(k)nak a tagjai, a hatvanas évek közepe és a hetvenes évek közepe közt indulók a szereplői. Az egyik oldalon, a saját identitásukat foggal-körömmel őrzőkén és védelmezőkén, az élet pártján állókén - más összefüggésben milyen patetikusan is hangzanának ezek a szavak! - mindenképpen. Vagyis, nagy vonalakban, a nemzedékemről van szó. „Leparancsoltak bennünket a lóról“ - ez a megjegyzés kerül Csorba Béla naplójába 1983. május 9-én, s a megfogalmazás telitalálatnak tűnik még ma is. Igen ám, de mi lehet az a közös vonás, az a közös éthosz - s most, hogy leírom ezt a szót, mindenekelőtt Ľubomír Feldek, a másként gondolkodónak sem akármilyen jeles szlovák poéta éthosz-értelmezésére gondolok, nemzedéke indulását elemző remek esszéjéből, a Hogyanból - nemzedékem tagjaiban, fellépésében, magatartásában, mely lényegében egymástól függetlenül is oly jellemző volt ránk eszmélkedésünknek adott, a kezdetin nem sokkal túli szakaszában, s melyre a hatalom négy országában is oly dühödt indulattal, s oly azonos módon reagált? Tehát nemcsak (sőt, nem elsősorban) arról van itt szó, hogy a kisebbségi magyar irodalmak fiataljai szerepeltek ezekben az ügyekben a többségi nemzet céltáblájaként, hanem sokkal inkább egy - nemzeti hovatartozástól független -, az akkori hatalom szándékaival szembenálló, egyre tudatosabban ellenzéki magatartás, szerep formálódásának, a tudatos ellenzékiség első tömegesebb megnyilvánulásai elleni irtóhadjáratnak lehetünk itt tanúi.

Valamikor a hetvenes évek közepe táján vetette föl az akkor még igencsak fiatal - tehát szintén nemzedékembeli - csehszlovákiai magyar irodalomtudós, Zalabai Zsigmond, hogy a különböző nemzeti, illetve a különböző nyelvű irodalmak közti komparatisztikai vizsgálatok mintájára az azonos nyelvű, illetve az