Irodalmi Szemle, 1991
1991/11 - Horpácsi Sándor: Huszadik századi (rém)történetek (recenziók)
HORPÁCSI SÁNDOR Huszadik századi (rém)történetek Lászlóffy Csaba: A szökés Érthető volt a cenzúra szigora 1976-ban, a kötet címadó kisregényével kapcsolatban,'melyben Lászlóffy Csaba a Közép-Kelet-Európában uralkodó önkény lényegét fejezte ki: elemi erejű menekülés-vágyát és a szökés lehetetlenségét. A caesaromániás, nepotista, xenofóbiás Ceausescu Romániájában már a szökés gondolata is lázadás, mert lázító volt. Összeszorított foggal, félelemtől nyüszítve akár, de kötelező volt a boldogságot, elégedettséget mutatni. Az alattvaló létezésének csak egy értelme és módja lehetett: az eszme és a Conducator dicsőítése, szolgálata. Ám mindez csak ma fogalmazható meg így, az értekező próza nyelvén, szabadon, s most is csupán a Királyhágótól nyugatra. Ott, Erdélyben, a Balkánon még ma is mást jelentenek a világ boldogabb vidékein konvencionális fogalmak, mint szabadság, demokrácia, a személyiség méltósága és tisztelete. Nem véletlenül emelem ki éppen ezeket a fogalmakat, hiszen Lászlóffy Csaba novellái is ezt járják körül a maguk sajátos módján. Nos, éppen ezt a sajátosságot a legnehezebb meghatározni, körülírni. Egyik jellemzőjük valamiféle balladai homály, a szó Arany János-i, népballadai értelmében, vagy ahogyan egy Walter Scott regényben, Shakespeare-tragédiában felködlenek, gomolyognak az alakok és történetek. Lászlóffy Csaba novelláiban is jelen van az erőszak, a Rossz, de soha nem a nevén nevezve (értsd szeku, hatalom, párt stb.), hanem kicsit mitizál- va, fantomként, ahogyan a rokon népek (vogul, osztják stb.) sem merik a nevén szólítani az „Öreget“, a totemállatot. Ez a hasonlatosság azonban ne tévesszen meg minket! Mert igaz ugyan, hogy Lászlóffy középkori állapotokról (éhezés, betegségek, sötétség - a szó szoros értelmében, hiszen több novellájában is gyertyával világítanak, fázás stb.) mesél, de nagyon is mai, XX. századi történeteket. Középkori az az iszonyat, félelem, tehetetlenség és kiszolgáltatottság is, amely szinte gúzsba köti, megdermeszti a lelkeket. Csak a középkori agnosztikusok hihették ilyen rettegéssel a mindenütt jelenlévő, a világot uraló Gonoszt, ahogyan Lászlóffy novellahősei. Ez az életérzés az, ami ma már idegen, ismeretlen az európai olvasó számára, s ez az, amit sommásan balkáninak neveztem. A két kultúra közti lényegi különbségről van szó, a nyugati és a pravoszláv-orthodox valláséról. Az európai ember cselekvő, racionális, a megoldható-megoldandó feladatra koncentrál. Törekedj a jóra - mondja ez a tanítás, míg az orthodox tanítás passzív: állj ellen a gonosznak. Igen, de a Gonosz erősebb, mint az esendő ember, aki előbb-utóbb mindig elbukik (lásd Dosztojevszkij Karamazovjai stb).
